Ötvennégy százalékkal csökkent a forintalapú lakáshitelek száma a tavalyi első fél évhez képest – adta hírül a Napi Gazdaság a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataira hivatkozva. A lap által megkérdezett bankok megerősítették a jegybank által felvázolt trendet, s döntő többségük idén nem is számít jelentős változásra. Egyedül a Budapest Bank optimista valamelyest: szakembereik szerint az év második felében elindulhat fölfelé a piac. Az Ersténél arra hívják fel a figyelmet, hogy a drasztikus visszaesés elemzésénél figyelembe kell venni, hogy a tavalyi első negyedévben a várható jogszabályváltozások miatt sokan előre hozták hitelfelvételüket. Ezt igazolják a bank negyedéves adatai is. A mérsékelt hiteligényt az építőipar és az építési piac válságával, továbbá az ügyfelek óvatosságával magyarázzák. Az MKB szerint lakáshitelekre továbbra is szükség van, de az ügyfélkör szűkült. A piaci és jogszabályi változások miatt a pénzintézetek sokkal szigorúbb feltételeket támasztanak a hitelt felvevőkkel szemben, s a kockázatokra is erősebben hívják fel a figyelmüket.
Két, Kádár-kegyenc unoka akar minket tönkretenni