Lassan a végéhez érkezik a visszaszámlálás a jövő heti, szegedi kajak-kenu világbajnokság előtt, s az olimpiai kvalifikációs vb rangját mutatja, hogy 94 ország több mint 1300 sportolója áll majd rajthoz a tegnap átadott, felújított létesítményben. A külföldi csapatok folyamatosan érkeznek Magyarországra, a japánok és a brazilok már itt edzenek. A londoni olimpián 248 kajakos, illetve kenus indulhat (158 férfi, 88 nő és 2 szabadkártyás sportoló), és a kvóták közül Szegeden 176 talál gazdára. A magyar válogatott ideális esetben tizennyolc olimpiai kvótát gyűjthet, a férfi kajakosoknál ugyanis egy országból nyolc, a női kajakosoknál hat, a kenusoknál pedig négy versenyző indulhat az ötkarikás játékokon.
Versenyzőink közül mindenki egészséges, a felkészülés zavartalan, negyvennyolc tagú csapat várja a vb-t. „Most már nem a mennyiségi, hanem a minőségi munkán van a hangsúly, azt is mondhatom, hogy a finomhangolást végezzük az edző kollégákkal. Egyelőre még nem együtt, egy helyszínen készül a csapat, hiszen vannak, akik Szegeden, mások Szolnokon vagy éppen Budapesten edzenek – nyilatkozta Storcz Botond szövetségi kapitány.
A válogatott tagjai csak a világbajnokság előtti napon, augusztus 16-án költöznek be egy mórahalmi szállodába. Storcz Botond választása azért esett a Maty-értől néhány kilométerre fekvő településre, mert így a szegedi nyüzsgéstől távol, csendes, nyugodt körülmények között lakhatnak a versenyzők. „Jó formában vannak a sportolók, ez bizakodásra ad okot. Nem változott tehát a terv, szeretném, ha tíz éremnél többet nyernénk a világbajnokságon. De mint korábban is hangsúlyoztam: az olimpiai kvóták megszerzése az elsődleges feladat. Elméletileg minden számban kvótát érő helyen végezhetünk, hogy ez reális cél-e, hamarosan kiderül” – tette hozzá Storcz Botond a hazai szövetség hírlevelében.
Peti! Mi van a 10 milliókkal? – Kínos kérdést kapott Magyar Péter