Ma elkészülhet a gyorstesztek eredménye a csoportos fertőzés vizsgálatában, amelyben több mint harminc ember betegedett meg a Hankook Tire Kft. dunaújvárosi gyárának dolgozói közül. Az érintettek előzőleg az üzem menzáján ettek csütörtökön. Az üzem-, illetve háziorvosaiknál hasmenéses, hányásos, lázzal járó tünetekkel jelentkező munkások közül ketten kórházba kerültek a hétvégén, tegnapra azonban már ők is hazatérhettek, az eddigi adatok szerint a kór mindegyik betegnél gyors lefolyású volt – közölte lapunkkal Gombos Zoltán, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal alá tartozó Fejér Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóságának vezetője. A hatóság a Hankook étkezdéjéből begyűjtötte a szükséges étel- és környezeti mintákat, és nagytakarítást, fertőtlenítést rendelt el a konyhában. Gombos Zoltán tájékoztatása szerint az ellenőrök találtak hiányosságokat a menzán, a fertőzés pontos okára azonban csak az említett minták tenyésztéses vizsgálata világíthat rá. Ennek eredménye néhány napon belül várható, az igazgató szerint a kórokozó lehet calici- és szalmonellavírus is, előbbit sejteti a betegség gyors lefolyása. Az étkezdében korábban is előfordult hasonló eset, akkor egy konyhai alkalmazott tudtán kívül fertőzte meg a gyár dolgozóit.
A történtek miatt járványügyi vizsgálat indult, tegnap még tartott a megbetegedett emberek és a konyha dolgozóinak kikérdezése, a szakemberek az érintettek székletmintáiból mutathatják ki a fertőzés kiváltóját – mondta el lapunknak Müller Cecília Fejér megyei tiszti főorvos. A hétvégén ellátott több mint harminc betegből tegnapra húsznak voltak még panaszai. Bár a szakemberek azt is megkérdezték a dolgozóktól, hogy valamelyikük járt-e a közelmúltban Németországban, Müller Cecília és Gombos Zoltán sem tartotta valószínűnek, hogy a mostani eset összefüggésben lenne az ottani, nemrég pusztító hasmenésjárvánnyal.
A Hankook belső vizsgálatot indított a történtek tisztázására, a cég szerint a fertőzés forrása nem a dolgozók által ingyenesen igénybe vehető menzán lehetett – közölte lapunkkal Roy Katalin, a vállalat kommunikációs menedzsere.
Hamisított tejpor. Növényi zsírral hamisított tejport találtak a megyei kormányhivatalok élelmiszerlánc-biztonsági és állat-egészségügyi igazgatóságai öt megyében, kiskereskedelmi forgalomba a tételekből nem került, de az ellenőrzéseket kiterjesztették az ország egész területére – közölte Bognár Lajos, a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára az MTI-vel.
Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés, valamint Bács-Kiskun megyében találtak Csehországból és Lengyelországból származó hamisított tételeket. A tárca szerint a termék jelölése jogszabálysértő, megtéveszti felhasználóját, azonban élelmiszer-biztonsági kockázatot nem jelent.
Két, Kádár-kegyenc unoka akar minket tönkretenni