Hatály

Megnyugtató Szájer József kijelentése, hogy a büntetőjog területén nincs visszamenőleges hatályú jogalkotás, azaz a konkrét helyzetre alkalmazva az alapelvet: az államadósságot felduzzasztó, abszolút értéken számolva több mint háromszorosára növelő politikusokat nem az újonnan hozott törvények alapján fogják lecsukni, feltéve, hogy a bíróság elítéli őket. Persze nem a Medgyessy-, Gyurcsány-, Bajnai-kormányok gazdasági döntéseket hozó potentátjainak szabadsága, kényelme, komfortérzete miatt aggódom, gyanúm szerint a legtöbbjükre ráférne a jól megérdemelt szabadságvesztés, sokkal inkább a jogállamiságot féltem, amelyen rút sebek esnek nap mint nap, de azok begyógyíthatók, ám ha maguk a törvényhozók tudatosan metszenek ki belőle egy jó darabot, akkor menthetetlenül kimúlik. Márpedig világszerte elismert, bevezetett közgazdasági elméletek alkalmazása miatt elítélni valakit, az nagyon hasonlatos ahhoz, ha az embereket a hitükért, származásukért, netán az ízlésükért hurcolják, büntetik meg.
Tudjuk jól, a nyugatról javasolt elmélet gyakorlatba való átültetése roppant károkat okozott az országnak, súlyosan eladósodottból (az 53 százalék is súlyos adósság) még súlyosabban eladósodott lett, ennek következtében a globális válságokkal, de a pénzügyi spekulációkkal szemben is kiszolgáltatottá vált, s végeredményben elszegényedett, a csőd szélére jutott. De ebben a folyamatban nem a hitelek felvétele, az adósság növelése játszotta a döntő szerepet, hanem a kölcsönvett pénzek lenyúlása, elherdálása, eltüntetése, amely tény sokszorosára növeli a gazdasági döntéshozók felelősségét és joggal elvárható büntetésük lehetséges mértékét. Az is igaz, hogy a felvett pénzek hanyag, felelőtlen, törvénytelen kezelését sajnos nehezebb büntetőjogilag bizonyítani, mint a kölcsönkért pénzek átvételének aktusát.
Becsukni néhány politikust, aki hitelt adott a mindenféle tudományos elismeréssel hitelesített tudósoknak, kétségkívül népszerű, de jogszerűtlen eljárás lenne. Ráadásul mi lesz, ha az adócsökkentés gazdaságélénkítő hatásában reménykedő gazdaságpolitika sem váltja be a hozzáfűzött reményeket? Perbe fogják azokat a politikusokat, akik adócsökkentést hirdettek? Már csak ezért is jó tudni, hogy nincs visszamenőleges hatályú jogalkotás és -alkalmazás, s csak azért, mert valaki felelős volt az ország eladósításáért, még nem lehet bírósági úton felelősségre vonni. Hozzátéve, nem kellene ezzel hergelni a közvéleményt. Ugyanakkor a felelősök és üzlettársaik is érzik, hogy „elböszméztek” valamit, ezért a kézen-közön elsinkófált, elpazarolt ezermilliárdokat megpróbálják a lakosság számlájára írni.
Mesterházy Attila szerint nem volt hiábavaló az ország eladósítása, mert az államadósság-növekmény elment a tizenharmadik havi nyugdíjra, a közszféra béremelésére, autópálya-építésre.
Remekül hangzik, csak ott vérzik el az állítás, hogy ha összeadjuk a nyugdíj- és béremelések, az autópálya-építkezések nagyvonalúan számolt költségeit, az államadósság-növekmény összegének még a fele sem jön ki. Lehet, hogy Mesterházyt meglepi, de az úgynevezett jóléti kiadásokba a párttársainak és azok le- és elkötelezettjeinek, adósainak és hitelezőinek, bizniszkörének és pereputtyának juttatott szakértői, környezet-, hatás-, előtanulmány írói, vizsgálati, elemzői, felelősségáthárítói díjak még akkor sem tartoznak bele, ha minden kétséget kizáróan a ballib törzsgárda és holdudvar jólétét segítették elő. Nekik valóban nem volt hiábavaló az ország eladósítása, de ők még a megtévesztett szavazókkal együtt sem teszik ki az ország ötödét.
Ez nem jelenti azt, hogy Mesterházyt mint eladósodástámogatót le kellene csukni. Viszont nem ártana elzárni, már csak saját testi épségének megóvása érdekében sem, hiszen egy ilyen állapotban lévő elme birtokosa bármikor kárt tehet a környezetében vagy magában.