Milyen volt az út? Könnyen megtalálták Zimonyt? – kezdi a politikus, majd operatőr kollégámhoz fordul, most angolul. – Tudta, hogy az önök nagyapái szerbek voltak?
– Ezt inkább majd a kamera előtt – válaszol munkatársam, majd belépünk a Krajinai Szerb Köztársaság irodájába.
Szombat délelőtt van, a zimonyi kávézók már megteltek vendégekkel, a szerb radikálisok székháza azonban kong az ürességtől: csak Jarcsevics van itt és néhány óriási Seselj-plakát, amely a pártvezér csetnik vajda szabadon bocsátását követeli Hágából.
A kormány irodája kifejezetten szűkösnek tűnik, s talán nyugodtan mondhatjuk, méltatlan is kormányirodához – már amennyiben egy miniszteri székre fel lehet állni, megigazítva a videofelvételhez szükséges derítőlapot.
A Krajinai Szerb Köztársaságot 1991-ben kiáltották ki Horvátország többségében szerbek lakta keleti részén, amelyet a Jugoszláv Néphadsereg szerb szabadcsapatokkal együttműködve foglalt el a horvátországi háború kezdetekor. A kormány vezetését Milan Babicsra bízták, akit később Hágában háborús bűnösként ítéltek tizenhárom év börtönre (zárkájában 2006-ban öngyilkos lett). Az állam 1995-ben szűnt meg, amikor horvát csapatok visszafoglalták a területet.
Sakk Ratko Mladiccsal
Szlobodan Jarcsevics a boszniai Kupresben született, majd a hetvenes évektől a szocialista Jugoszlávia külügyminisztériumának kötelékében több ország nagykövetségén dolgozott. A kilencvenes évek fordulóján, a délszláv háború kirobbanása előtt Szalonikiben szolgált, időközben pedig bekapcsolódott a Szerbiában élő boszniai szerbeket tömörítő egyesület munkájába.
– De hogyan lesz valaki egyik napról a másikra miniszter? – kérdezzük, Jarcsevics pedig elárulja a titkot.
– Korábban senkit nem ismertem a krajinai vezetők közül – kezdi a politikus, majd elmondja, 1992-ben egy napon felhívták a hercegovinai szerbek, hogy diplomáciai kapcsolatai révén segítsen rajtuk, mert veszélyben vannak. Jarcsevics ekkor a portugál követséghez fordult, mivel akkor ez az ország képviselte az Európai Uniót, másnap pedig megérkezett egy horvát dzsip, melynek tisztje ezt kiabálta: „Állítsátok meg a mészárlást!”
Jarcsevics szerint a parancs Zágrábból érkezett, s mivel ily módon megmentették a livnói szerbeket, az egyesület felkérte: legyen ő a Krajinai Szerb Köztársaság külügyminisztere.
A külügyminiszterkedés nehéz dolog, de egyvalamitől megkímélte Jercsevicset: a délszláv háború poklától.
– Sosem láttam személyesen halottakat, nem voltam a csatatéren – mondja Jarcsevics. A háború idején Belgrádban volt. Krajina fővárosában, Kninben ugyanis nem voltak diplomáciai szolgálatok, így jobbnak látta, ha Belgrádból irányítja a szakadár állam külügyeit, ahol valamennyi ország nagykövetséget tart fenn. Furcsamód azonban még a szerb kormánnyal is leginkább írásban tartották a kapcsolatot.
– Nagyon nem szívesen érintkeztek velünk, mert Szerbia igazolni akarta a világnak, hogy nem keveredik bele ebbe a konfliktusba – magyarázza Jarcsevics.
A friss államalakulatot csakis a Moldovától elszakadt Dnyeszter Menti Köztársaság ismerte el hivatalosan, amiért cserébe ők is elismerték a másik, a világ egyetlen más országa által el nem ismert államot. Oroszországba is elutaztak segítségért, azonban Moszkva szintén nem akarta felkarolni a szerb miniállam ügyét. Sok más ország között a magyar fél még csak tárgyalni sem kívánt velük, amit a volt külügyminiszter így magyaráz: Magyarország ekkor az oroszoktól és más volt kommunista államoktól akart szabadulni, és az Európai Unió tagja kívánt lenni, így mi csak végrehajtottuk a nekünk kiosztott feladatot, vagyis a horvát félnek keletnémet fegyvereket szállítottunk.
Azonban nem csupán diplomáciai játszmák zajlottak ekkoriban. Jarcsevics egy alkalommal Ratko Mladiccsal, a boszniai szerbek nemrég letartóztatott és Hágának kiadott parancsnokával egy parti sakkot játszott. Az eredményre is emlékszik: 3:1 – mondja büszkén Jarcsevics.
Milosevics árulása
A horvát offenzíva után – amelynek során Horvátország 1995-ben helyreállította területi integritását, és megszüntette a területén kikiáltott szerb köztársaságot – nem volt maradása a krajinai kormánynak, a krajinai szerbekkel elmenekült. Azóta a volt külügyminiszternek esze ágában sincs betenni a lábát Horvátországba. Ugyanis ott körözést adtak ki ellene, s ha mégis úgy gondolná, hogy visszalátogat arra a területre, melynek külügyeit valaha intézte, azonnal letartóztatnák, az igazságos ítélkezésben pedig nem bízik.
– Mindenkit bűnösnek tartanak a kormányból – mondja lemondóan, megjegyezve, hogy ő csupán külügyminiszter és diplomáciai szakértő volt, csak tárgyalt.
Mindezek után Szerbiával sem alakult felhőtlenül a viszony. Jarcsevics a háború után megírta, hogy Milosevicsék elárulták Krajinát, így Belgráddal, Miloseviccsel való viszonya elhidegült. A következő találkozása vele már Hágában történt, ugyanis Milosevics „árulása” sem akadályozta Jarcsevicset abban, hogy a bukott államfő mellett tanúskodjék a Nemzetközi Bíróság előtt, hiszen – mint mondja – bármelyik szerb legyen ott, akár Milosevics, ha őt védi, a szerb államot és népet védi.
A krajinai szerbek kormánya azonban nem adta fel: továbbra is fenntartották kormányukat Szerbiában. És bár rendszeresen zajlottak a kormányülések, a 2000-ben történt hatalomváltást követően az új belgrádi vezetés már annyira sem kívánt velük kapcsolatban állni, mint Milosevicsék.
Hogyan kell ilyen körülmények között egy kormányt működtetni? Jarcsevics ezt is elárulja: Vojiszlav Seselj azt javasolta neki, folytassák a munkájukat, még egy helyiséget is rendelkezésükre bocsátottak a szerb radikálisok zimonyi székházában, a költségeket is ők állják.
Átírni Európa történelmét
A száműzetésbe kényszerült krajinai kormánytagok élete így sem telik semmittevéssel.
– Minden nagykövetségre legalább heti két jelentést küldünk, azonban egyik sem válaszol – mondja szomorúan Jarcsevics. – Egyetlen nagykövet sem kíván találkozni velünk. Még Szerbia és Montenegró képviselői sem, de a lapok szerkesztőségei sem jelentetik meg a cikkeket, melyeket küldünk nekik.
Mégis a külügyminiszter célja továbbra is az, hogy nemzetközi szintre emeljék Krajina kérdését. Ezért nem adja fel, szorgalmasan küldi szét a kormány határozatait, jelentéseit. Véleménye szerint az Európai Unió azzal zsarolja Szerbiát, hogy amennyiben Krajina sorsát ott napirendre tűzik, nem lehet az Európai Unió tagja. Az iroda sarkában álló, lepedőnyi méretű összegyűrt vásznat csak most vesszük észre: „Ismerjetek el minket!” – hirdeti a felirat.
Az elszármazott krajinai szerbek egyesületeivel a krajinai kormány tartja a kapcsolatot, ezek még pártot is alapítottak nemrégiben – nem máshol, mint Szerbiában.
A külügyérkedés mellett azért jut idő könyvek írására. Ezek tartalmába nemsokára be is avat bennünket Szlobodan Jarcsevics. Néhány százan olvassák ezeket a köteteket – a szerző, mint mondja, azért nem fél a horvátok bosszújától, mert ha őt megölnék, akkor már milliók olvasnák írásait. Ami nem lenne problémamentes, hiszen ha hitelt adunk e munkáknak, akkor az abban leírtak fényében át kellene írni Európa egész történetét.
Történelmi tárgyú művek ezek, s Jarcsevics szerint olyan tényeket mutatnak be, amelyeket még a szerbiai tankönyvek sem tartalmaznak. A szerző kiadványainak magyar vonatkozásairól is hajlandó beszélni.
– A magyarok többsége szerb származású – állítja. Ezt azzal kívánja alátámasztani, hogy az ugor mongol törzs volt, a magyaroknak pedig ma nincsenek mongol jegyeik. Hogyan lehetséges ez? Jarcsevics szerint a magyarok Pannóniába érkezésekor a Kárpát-medencében csak szerbek éltek, így adódik a válasz: keveredtünk az itt élő szerbekkel, ezért nincsenek már a mongolokra emlékeztető vonásaink.
– Ön jobban hasonlít a szlávokra, mint én, kékebb a szeme, mint nekem – mondja, s mivel látja a kétkedést, folytatja. A török megszállás utáni népszámlálási adatokra hivatkozik Buda városából, majd Mária Terézia telepítési politikája kapcsán megjegyzi, hogy ez volt az az időszak, amikor a pravoszláv szerbeket katolizálták, akik később magyar nevet vettek fel. – Menjenek csak el a levéltárakba, nézzék csak meg, ne féljenek! – bátorít Jarcsevics, majd időt kér.
Magunkra maradunk a hatalmas épületben.
Kisvártatva papírral tér vissza, mely diplomájának kópiája – ezt ajándékként el is tehetjük –, márpedig ezt Szentpétervárott adták ki, ahol a moldávokról és románokról szóló művét mutatta be a hallgatóságnak.
– Hajlandó lenne az állításait magyar történészekkel is megvitatni? – tesszük fel a kérdést, melynek Jarcsevics áll elébe. Csak egy dologra kér: ha megszervezzük a vitát, lehetőség szerint az Szabadkán történjen, ugyanis ha ő Magyarországra lépne, a horvát körözés miatt azonnal letartóztatnák – s mutatja a kezét, mintha bilincsben lenne.
Beszélgetésünk után a Duna partján sétálunk, a kellemes sétányról látni a rengeteg apró csónakot. Itt összefutunk Jarcsevics fiatal barátjával, akit a politikus azonnal megkérdez arról, amit velünk megosztott a magyarságról. Bólogat a fiatal egyetemista – talán mert olvasta az említett könyveket, talán mert a szerző kérdezi, egyetért az elmondottakkal. Majd egy könyvesboltba érkezünk, ahol Jarcsevics valamennyi műve megtalálható. Rögtön kapunk is belőlük néhány példányt, még a szerbül nem beszélő operatőr is kap egy cirill betűkkel dedikált kötetet. Ha a Krajinai Szerb Köztársaság valamikori külügyminiszterének történelmi nézetei helyesek, talán érteni is fogja a benne foglaltakat valaki a családjából.
origo.hu
Súlyosan megégett két ember egy budapesti gyógyszergyárban - mutatjuk a megrázó részleteket
