Hétszergörbe

Tizenhat ősi magyar település szövetkezett tizenöt évvel ezelőtt, hogy az országhatároktól függetlenül, egyenlő jogok és esélyek alapján szolgálják a magyarság kulturális egységét. Szent Király Szövetség néven jegyzett egyesületükhöz öt olyan falu csatlakozott, amelyik okirataival is tanúsíthatja, hogy névadója Szent István vagy Szent László király. A Horvátország, illetve Szlovénia közvetlen közelében fekvő Porrogszentkirály és Kerkaszentkirály kezdettől fogva a szövetség tagja.

Csokonai Vitéz Mihály, amikor a Porrogszentkirálytól mindössze öt kilométerre levő Csurgón tanított, úgy mondják, gyakran megfordult a település fölé magasodó Pápai-hegyen, Kovács Mihály szőlőjében, a gazda fia ugyanis a csurgói református gimnázium diákja volt. Ha a dombtetőről körbenézett, szinte ugyanazt látta a költő, mint amit a mai vándor szemrevételez: harsány zöld színben pompázó erdők, ligetek, a völgyben megbúvó apró házak; fehér és fekete gólyák kelepelnek fölöttük. Terített asztal számukra e folyóvizekkel szabdalt táj, nem véletlen, hogy a Duna–Dráva Nemzeti Park a porrogszentkirályi erdők és rétek jelentős részét védett területté nyilvánította. A templomtornyot viszont a Pápai-hegyen borozgató Csokonai aligha látta: amikor ő e vidéken élt, 1799 májusától 1800 márciusáig, még kicsi fatemplom szolgálta csak a porrogszentkirályi evangélikus gyülekezet hitéletét. Az egyutcás falu közepén álló, tornyával meszsze látszó, tágas téglaépítményt 1843-ban emelték a földesúr, gróf Festetics László adományából. Amikor hűvös fehér falai közé betérek, Sikter János parókus lelkész – 1626 óta ő a tizenkettedik, aki Porrogszentkirályon szolgál, elődeinek nevét és hivatali idejét márványtábla örökíti meg a templomkapu mellett – huszonöt itt táborozó gyermeknek arról beszél, útjai során mi mindennel találkozik az ember. Például a hittel…
Szent László király meg, amikor a legenda szerint erre járt, áldozatkész férfival találkozott, aki az uralkodó kocsikerekéből kipottyant szöget az ujjával „pótolta”, hogy a kocsi utasa zökkenők nélkül folytathassa útját. Amikor a szent király alattvalója véres kezét megpillantotta, kárpótolni szerette volna az elszenvedett fájdalomért, megnyomorított végtagjáért. A jó ember azonban csak azt kérte, hogy a faluját szeretett királyáról nevezhessék el.
Porrogszentkirály főterén ma fából faragott Szent László-szobor emlékeztet a névadóra. A katolikus kápolna előtt Szent István bronz képmása – a Szent Király Szövetség ajándéka – az államalapítóra. A történészek szerint az egészen a XIX. századig csak Szentkirályként – középkori tizedjegyzékekben S. Regekén, Szemkiraként – emlegetett község templomának védőszentjéről, Szent István királyról lett elnevezve, a Porrog előtagot azért illesztették a falu neve elé, hogy a többi Szentkirály nevű községtől meg lehessen különböztetni. S az Árpád-házi védőszentnek a századok során sok dolga volt. A török időkben Porrogszentkirály elnéptelenedett; idegen birtokosai alatt épphogy élni tudott. Viszont a kiegyezés után szépen gyarapodott, „főleg gabonából és borból pénzelt”. Aztán elindult szerencsét próbálni Porrogszentkirály népe is, mint a többi föld nélküli magyar ember; eleinte a szomszédos Horvátországba, Szlavóniába kértek útlevelet az itt lakók, majd Észak-Amerikába is. A történelem persze azt is nagy kalandokba vitte, aki a szülőföldjén maradt. Világháborúk és diktatúrák tizedelték e tájon is a lakosságot, kitelepítések, termelőszövetkezeti akarnokságok törték meg maradék erejét. De a nehéz időkben is volt iskolájuk. És volt „hivatásos koldusuk” is, ahogy a község kismonográfiájában olvasom. Zónik Józsefnek hívták.
Szlávecz Károlyné, Porrogszentkirály polgármestere vezet végig a községen. Utunkat annál az épületnél kezdjük, amelyik százötven éven át iskola volt. Ma igényesen átalakított-berendezett vendégház, kirándulócsoportok, vadásztársaságok népszerű szálláshelye, társasági és családi rendezvények alkalmas színtere. A munkanélküliség ellenszere is. Az iskolának akkor kellett fájó szívvel bezárni a kapuját, amikor három osztályában mindössze kilenc tanuló ténfergett. Azóta autóbusz viszi be a csurgói általános iskolába s hozza haza a porrogszentkirályi aprónépet. Nem zsúfoltak a reggeli s a kora délutáni járatok, a háromszázharminc lakost számláló településnek húsz százaléka kiskorú. Az óvodásokat azonban sehová nem utaztatják, a Porrog községgel közösen fenntartott helybéli kisdedóvóban két óvónő foglalkozik velük.
A kénytelenségből bezárt kistelepülési iskolákat persze nemcsak azért siratja az ember, mert az otthonától távolabbi tanodákban nevelkedő ifjúság gyökereit félti. De azért is, mert attól lehet tartani, hogy az iskolával együtt megszűnnek a helyi közösségi élet működőképes fórumai a hagyományőrző egyesületektől a közművelődési társaságokig, a nyilvános szereplésre felkészítő egyletektől a hobbiklubokig. Porrogszentkirályon azonban, úgy tűnik, elébe mentek ennek a veszedelemnek (is). A Porrog és Környéke Egészségegyesület programjában az életminőség javítása, az egészséges életre nevelés a fő helyen szerepel, a faluhoz vezető, veszedelmesen kanyargó útról elnevezett Hétszergörbe és Környéke Hagyományőrző Egyesület környezetvédelmi, faluszépítési és rendezvényszervezési ismeretekkel látja el az érdeklődőket.
A porrogszentkirályi tájház, ez a falumúzeumként működtetett, vakolatdíszes kis porta mondja el számomra a legfontosabbat a falu múltjáról. És nem is csak szemet gyönyörködtető ünnepi viseleteikről, ésszerűen szervezett hétköznapi életükről. De arról az élénk figyelemről, tájékozódási késztetésről is, amellyel a koruk által felkínált lehetőségeket, a törvényalkotók által előírt követelményeket fogadták, kezelték.
A tájház tisztaszobájának asztalán kedves összeviszszaságban könyvek és iratok. Néhány közülük Kardos János és Kardos Ferencz hagyatékából való, a többi isten tudja, melyik porrogszentkirályi gazdától került ide. Az Újtestamentum 1871-es kiadása a fő helyen, mellette Keresztyén énekes könyv (Magyaróváron nyomtatták 1897-ben), Az uj bortörvény kis kátéja 1909-ből. Kötelező biztosítási kötvény. (Az 1895-ös és ’96-os tűzvész után, amelynek a zsúpfedeles házak az áldozatai lettek, a falu lakói otthonukra biztosítási szerződést kötöttek.) Posta-takarékpénztári betétkönyv. 1943. június 5-én a porrogi postán hatvanezer pengőt fizetett be az a gazda, akinek az 1871-es Újtestamentum is, de Az uj bortörvény kis kátéja is gyakori – s úgy tűnik, igazán hasznos – olvasmánya volt.
Szellemi utódai most az Európai Unióra függesztik tekintetüket. Európai faluban akarnak élni és halni, Magyarországon, a déli határszélen, Somogyban. A szent király óvja és segítse őket!


Kerkaszentkirály névadójának, az államalapító szent királynak fából faragott szobra áll a Dunántúl délnyugati csücskében elterülő falucskában. Az uralkodó fején a Szent Korona, fölötte ágas-bogas fejék – napestig tűnődhet a vándor, vajon a csodaszarvasmondára akart-e utalni általa, aki e szobrot faragta. Vagy pogány sámánok fejdíszére? Akárhogyan hangzik is a felelet e kérdésre, a katolikus kápolna előtt álló műalkotás azt a nagy utat, azt a hatalmas váltást is jelzi, amelyet ezer esztendővel ezelőtt István király erőteljes irányításával a magyarságnak meg kellett tennie.
A kétszázhetven lakosú kistelepülésen, amelyet egy 689 évvel ezelőtti okirat villa Sancti Regiaként emleget, nem ez a köztéri Szent István-szobor az egyetlen művészi faragvány. A vízimolnár egykori otthonában, amelyet szinte az utolsó pillanatban mint a „természet házát” sikerült megmenteni s hasznosítani, ott sorakoznak azok az alkotások, amelyeket a Németh Dezső iparművész által szervezett nemzetközi fafaragó táborok résztvevői készítettek. Angol, német, japán és magyar művészek – köztük a Kossuth-díjas lendvai szobrász, Király Ferenc –, akiknek a XX. század utolsó éveiben nem kellett magyarázni, hol van az a Kerkaszentkirály. Maguktól is tudták, hogy a Kerka folyó mentén, a Mura s még inkább a Lendva folyó közelében, és hogy ez utóbbit a falusiak, miért, miért nem, Adoványnak nevezik. Ma a vadvízi túrákra indulók jegyzik föl maguknak mindezt, meg természetjáró turistacsoportok tagjai. Korábban a Kerka Menti Települések Szövetségének, kis idő óta a Zala Zöld Szíve közösség tagjaként Kerkaszentkirály a dél-magyarországi idegenforgalom egyik bázisa lett. (A délvidéki háború idején akarata ellenére is az lett, az Adovány-Lendva túlsó partjáról nemcsak a fegyverropogás és a légoltalmi sziréna hangja jött át Kerkaszentkirályra, hanem a menekülők sokasága is. Türelemből is, emberségből is vizsgázott Kerkaszentkirály népe valahányszor a földjein bujkáló idegenekre talált.)
A pusztulástól megmentett természet házában ma konferenciaterem és húsz-huszonkét fő fogadására alkalmas szálláshely várja a vendégeket. Az épület földszinti kiállítóterében a Balaton-felvidéki Nemzeti Park e napokban rendezi meg azt az állandó kiállítást, amely a Kerkához és a Murához kötődő természeti értékeket mutatja be. A lápi pócot, a drávai tegzest, a sárgaliliomot, a tőzikét, az e vidéken vadon termő orchideafajokat… A mintegy százhatvan négyzetméternyi pincében pedig olyan akváriumrendszer kialakítását tervezik, amely a Kerkában és a Murában élő ritka halfajokat mutatná be az olyan közismert (?) halak mellett, mint amilyen a márna, a csuka, a murai dévér, a pirosszárnyú keszeg… Kerkaszentkirályon újabban nagy divat és komoly szenvedély a horgászat. A települést átszelő Kerka szabályozása után a vasi horgászszövetségnek és a keszthelyi egyetem halászati tanszékének a segítségével beindított holtág-revitalizációs program jóvoltából van is mit horgászniuk a környék horgászegyesületi tagjainak, a nemzetközi horgászversenyek résztvevőinek.
A hosszú időn át határvidéki elzártságban élő falu – polgármestere, Pál Zoltán hatásos közreműködésével és irányításával – határ menti párbeszédek révén igyekszik magára találni. Pál Zoltán, aki az ötvenhárom Zala megyei települést összefogó közösség, a harmincnégyezres lélekszámú, Zala Zöld Szíve nevű, önkéntességen alapuló vidékfejlesztési tömörülés elnöke is, azt tartja, hogy hagyományos rendeltetését, régi feladatkörét a falu elveszítette. Közösségmegtartó ereje nincsen, gazdasági értelemben a legkevésbé. Az emberek igyekeznek megszabadulni az értékeiktől, visszaszerzett földjeiktől is. Az a község azonban, amelyik nem keresi, nem is találja meg azt a megélhetési formát, azt az új jelleget, amely a jövőjét biztosítja. Kerkaszentkirálynak tehát arra kell építenie, ami sok évszázados múltjából megmaradt. Természeti adottságaira mindenekelőtt. Az új arculat és az új feladatkör megkeresésekor a vele hasonló gondokkal küszködő szomszédokkal, a határ menti Pince község színmagyar lakosságával is, a horvátok által lakott Podturen népével is szövetkezve. Azt a napot, amelyen Horvátország az Európai Unió közösségének tagja lesz, a szomszédság hídi vásárral köszönti. Előtte azonban még találkozik a Szent Király Szövetség tagjaival. Az összejövetelen aztán, mint minden esztendőben, Bakonyszentkirálytól Székelyszentistvánig valamennyi szentkirályos küldött megkérdi majd a kerkaszentkirályiaktól, megvannak-e azok a fák, amelyeket a 2002-es találkozón ültettek a Kerka tóvá előléptetett holtágának a partjára a Szent Király Szövetség küldöttei. Egyetlen nyír kivételével, melyet egy kora nyári nagy vihar kidöntött, mind megvannak, és gyönyörűen lombosodnak is a szövetség magyar földbe gyökerező, természetes emlékművei.