Jól vizsgáztak a szezonálisan működő vendéglátóhelyek: a MGSZH és a megyei kormányhivatalok élelmiszer-biztonsági és állat-egészségügyi igazgatóságai nyár eleje óta folytatnak ellenőrzést, mely során országosan több mint 1100 egység 78 százalékánál, 869 üzletnél találtak megfelelő körülményeket a felügyelők. Bognár Lajos, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős helyettes államtitkára tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta: a kiemelt nyári ellenőrzési akcióban a szezonálisan működő vendéglátóhelyekre, a zöldségekre és gyümölcsökre, köztük a dinnyére különösen nagy figyelmet fordítanak az ellenőrök. Az egységek 16 százalékánál, 172 létesítménynél kisebb, azonnal kijavítható hibákat tártak fel a szakemberek. Gyakoriak voltak a személyi higiénés hiányosságok, a jelölési hibák, az élelmiszer-higiénés oktatás hiánya és a HACCP-rendszerrel kapcsolatos dokumentációs hibák, továbbá az ellenőrzött élelmiszerek és azok tárolása terén is voltak elmaradások. A kedvezőtlen időjárás és az emiatt elmaradó forgalom nyomán – tette hozzá Bognár – az egységek raktárkészlete is csökkent, ami ugyanakkor segített abban, hogy jobban megfeleljenek a minőségi kritériumoknak. – A szezonális vendéglátóhelyek hat százalékánál, 68 létesítménynél hatósági intézkedésre volt szükség ahhoz, hogy a működésük élelmiszer-biztonsági szempontból megnyugtató legyen. Hét üzlet tevékenységét pedig ideiglenesen fel kellett függeszteni – fogalmazott a helyettes államtitkár. A kiemelt ellenőrzés július elején kezdődött, és augusztus 25-ig tart.
Az élelmiszer-biztonság területhez kapcsolódó hír, hogy több mint egy tonna ismeretlen eredetű vágott baromfit találtak és foglaltak le tegnap hajnalban egy budapesti IX. kerületi parkolóban az illetékes hatósági állatorvosok. Kiss Attila, a Pest megyei kormányhivatal kommunikációs vezetője a távirati irodának elmondta: elrendelték a vágott baromfi megsemmisítését, emellett élelmiszer-ellenőrzési bírság kiszabása is várható.
Orbán Viktor: Jól állunk, de a meccset még nem fújták le!