Megnyerte a Richter Gedeon Nyrt. a lengyel Polpharma- tranzakció meghiúsulása miatt indított pert, és a választott bírósági ítélet alapján a Genefar BV 40 millió dollárt köteles fizetni a magyar cégnek – közölte a Budapesti Értéktőzsde honlapján tegnap a magyar gyógyszergyártó társaság.
Az eljárás még 2008 decemberében indult, miután 2007 novemberében a Richter szerződést kötött a Genefar BV-vel a lengyel gyógyszergyártó cég, a Polpharma 99,65 százalékának megszerzéséről. A lengyel versenyhivatal (OPCC) ugyan 2008. július 3-án hozzájárult a tranzakcióhoz, de a Richter ugyanezen napon értesítést kapott a Genefartól, hogy álláspontjuk szerint a megkötött szerződés megszűnt. Most a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara mellett működő választott bíróság ítéletében arra kötelezte a Genefar BV-t, hogy a Richter Gedeon részére fizessen meg 40 millió dollárt, valamint annak kifizetéséig járó kamatait mint bánatpénzt. A választott bírósági eljárás az ítélettel lezárult, a testület pedig a felek további követeléseit – így a Genefar viszontkeresetét is – elutasította. A Richter korábban a távirati irodával azt közölte, hogy a Genefar részvényesi minőségével összeférhetetlen módon részt kért a Richter operatív irányításából, illetve a cég az aláírt szerződéshez képest további jogokat és előnyöket követelt.
Orbán Viktor: Jól állunk, de a meccset még nem fújták le!