Tegnap a cseh elnök bírálattal illetett 13 külföldi nagykövetet, mert egy közös levelükben támogatásukat fejezték ki a „büszkeség napjára” készülő cseh homoszexuálisok jogait illetően, írta az MTI. Csehországban éles belső vita folyik az első ízben meghirdetett rendezvény megtartásáról. Az amerikai, kanadai és európai nagykövetek a levélben kinyilvánították szolidaritásukat és támogatásukat, hogy a nemi kisebbségekhez tartozó közösségek élhessenek a békés és törvényes közös menethez való jogukkal.
Václav Klaus köztársasági elnök szerint viszont ez a levél „példa nélküli”, és nem tudja elképzelni, hogy akár egyetlen cseh nagykövet is arra a vakmerőségre vetemedne, hogy így befolyásoljon egy politikai vitát egy demokratikus országban. Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter szerint a levél „szükségtelenül azt a benyomást kelti, hogy beavatkozás a belügyekbe”. A menetet szombatra, augusztus 13-ra tervezik.
Mint ismert, a csehországi esethez hasonlóan idén korábban húsz szlovákiai nagykövetség állt ki nyílt levélben a homoszexuálisok júniusi pozsonyi felvonulása mellett, miközben ugyanazon pozsonyi nagykövetségek egyszer sem biztosították szolidaritásukról a szlovák nyelvtörvény egyes paszszusai által jogaikban súlyosan korlátozott, és emiatt több alkalommal is tiltakozó felvidéki magyarokat. A homoszexuálisok melletti kiállás Budapesten sem volt másként; az amerikai, az ausztrál, a belga, a cseh, a dán, a brit, a finn, a holland, a horvát, az ír, a kanadai, a luxemburgi, a német, a norvég, a portugál, a spanyol, a svájci, a svéd és a szlovén nagykövetség közösen támogatta a magyarországi homoszexuálisok parádéját, állásfoglalásukban elítélték a diszkriminációt.
Két, Kádár-kegyenc unoka akar minket tönkretenni