A helyi magyar gimnázium elköltöztetése ellen tüntettek múlt pénteken a dél-szlovákiai Zselízen. A Comenius Gimnázium épületénél 150-170 ember gyűlt össze, hogy tiltakozzon a magyar iskola átköltöztetése ellen a tavaly felújított szlovák gimnázium épületébe. A csendesen tiltakozó szülők, diákok és pedagógusok között ott volt a város polgármestere, valamint a megyei, járási és városi magyar képviselők is.
Hiába gyűjtöttek ugyanis aláírásokat a zselíziek, hiába terjesztett elő petíciót Botka Ferenc, a Magyar Koalíció Pártja megyei frakciójának vezetője a közgyűlés elé, hogy eredeti helyén maradhasson a Comenius Gimnázium, a megyei közgyűlés hajthatatlan, a magyar gimnáziumnak át kell költöznie a szlovák intézménybe. Az indoklás szerint mindkét iskolában évről évre csökken a diákok száma, ezért egyre nagyobb ráfizetéssel lehet fenntartani azokat. A költözés elkerülése érdekében a város egy mentő ajánlatot is a megyei közgyűlés elé terjesztett, amely szerint Zselíz hajlandó lenne bérbe venni mind a magyar, mind a szlovák gimnázium üresen álló helyiségeit, épületrészeit, így a bérleti díj pluszbevételhez juttatná az iskolákat. A szlovák többségű megyei közgyűlést azonban ez sem győzte meg.
A város eredeti terve az volt, hogy a Zselízi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolát és Gimnáziumot összevonják.
2007 májusában a gimnázium iskolatanácsa javaslatot tett a két magyar oktatási intézmény összevonásával kapcsolatban, amelyben fenntartónak Zselíz városát jelölte meg. Ugyanezen év májusában csatlakozott a javaslathoz az alapiskola igazgatósága, a Csemadok alapszervezete és a Magyar Koalíció Pártja helyi szervezete. Miután a zselízi önkormányzat jóváhagyta a beterjesztett javaslatot, megbízta a polgármestert, kezdeményezzen további tárgyalásokat a gimnázium fenntartójával. Így Bakonyi Pál polgármester véleményezést kért Nyitra megye elnökétől. A válaszlevélben a megye oktatási, ifjúsági, sport- és kulturális bizottságának osztályvezetője, Helena Psotová ígéretet tett a javaslat előterjesztésére, megjegyezve, más megoldási változatokkal is lehet számolni. Szóbeli tárgyalás több is volt, írásos választ azonban senki nem juttatott el 2011-ig Zselíz önkormányzatához. Ekkor a folyamat kezdődött elölről, s a város ismét javasolta az intézmények összevonását. Ennek ellenére márciusban Nyitra megye oktatási, ifjúsági, sport- és kulturális bizottsága javaslatot fogadott el a Zselízi Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium átköltöztetéséről a szlovák gimnázium épületébe, továbbá a magyar gimnázium épületének eladásáról. – A nemzetiségi alapon történő intézmények összevonása Európában bevált szokás – reagált Bakonyi Pál a megyei közgyűlés elutasítására.
A 7500 lelket számláló településen értetlenül és aggódva állnak a döntés előtt, félve, hogy kárt szenved a magyar oktatás és a közösség kulturális élete. Récsei Róbert, a petíciós bizottság elnöke a helyiek félelmeiről úgy fogalmazott: mindenki attól tart, hogy idővel a két intézmény összeolvad, és a magyar iskolát teljes egészében bekebelezi a szlovák, amellyel megszűnhet a magyar oktatás is. – A félelem nagyságát mutatja az is, hogy a petícióban foglaltak támogatására alig két hét alatt gyűjtöttünk össze 4353 aláírást, hiába. Nyitra megye közgyűlése figyelmen kívül hagyta az érintettek szándékát – mondta Récsei. Hozzátette: Pozsonyban vagy Kassán sikerült egy intézménybe tömöríteni a magyar iskolákat, s ezek bizonyítottan jobban működnek, mint azok, amelyeket szlovák iskolákkal vontak össze.
– Az már biztos, hogy szeptembertől új helyre kell járniuk a diákoknak, hiszen a képviselő-testület május végén döntött az iskola új székhelyéről, amelyet az alapító okiratban is megváltoztattak – mondta a polgármester, aki mégis bizakodó. – Jelenleg nincs visszaút, ennek ellenére minden követ megmozgatunk, hogy mégis létrejöhessen a magyar iskolakomplexum. Sajnálatos, hogy egy ilyen stratégiai fontosságú lehetőséget a közgyűlés megfontolás nélkül lesöpört az asztalról, mi azonban nem adjuk fel a reményt, és harcolni fogunk a magyar intézményekért – fogalmazott Bakonyi Pál.
Fontos információt közöltek a homokzsákokról