Lapunk információja szerint Mozsár István, az Operaház megbízott főigazgatója azért mondott le tisztségéről, mert a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) márciustól összesen 911 millió forintot zárolt az intézmény költségvetéséből, miközben az Operaház a 2011–12-es évadtervet már februárban meghirdette. A műsorterv ugyanakkor az eredeti, a több mint ötmilliárd forintos költségvetés szerint készült. Mivel a 2011–12-es évad bemutatóihoz kapcsolódóan már több szerződés megköttetett, ám az intézményt fenntartó tárca eddig nem tudta garantálni, hogy az Operaház viszszakapja a zárolt összeget, az évad megvalósítása bizonytalanná vált, miközben már rég elkezdődött az új bérletek árusítása. Utóbbi tény további jogi bonyodalmakat okozhat, amennyiben a meghirdetett évad meghiúsul. Mozsár István mérnök-menedzser 2010 novemberében lett a Magyar Állami Operaház megbízott ügyvezető igazgatója, a poszt betöltésére Horváth Ádám, az Operaház akkor hivatalban lévő miniszteri biztosa kérte fel.
Emlékezetes: múlt év októberének végén Réthelyi Miklós tárcavezető, egyetértésben Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkárral, azonnali hatállyal visszavonta a szocialista pártkötődésű egykori államtitkár, Vass Lajos operaházi főigazgatói megbízatását, majd a szeptemberben kinevezett Horváth Ádám miniszteri biztosi jogkörét kibővítette az intézmény vezetői feladataival, munkáltatói jogainak gyakorlásával.
Az utóbbi napokban több, személyeskedő hangvételtől sem mentes nyílt levél jelent meg operaházi magánénekesek, illetve – a most korlátozott jogkörrel, egy hétre megbízott főigazgató – Kovács János karmester nevével ellátva, amely szerint Mozsár István az intézmény vezetésére nem alkalmas, egyébként is elbocsátásokat tervez. (Utóbbira hivatalos szándéknak nincs nyoma.) Érdemes megjegyezni: Mozsár korábban olyan világmárkáknál dolgozott vezetőként, mint a BMW vagy az Ikea.
Úgy tudjuk: az Operaház új főigazgatójának személyéről az augusztus 17-i kormányülésen születhet döntés. A helyzetet súlyosbítja, hogy az intézmény több mint két hónapja vezető nélkül van. A Nefmi április elején írta ki az Operaház főigazgatói pályázatát, a pályázatokat elbíráló kilencfős szakmai bizottság május 20-án 8:1 arányban Horváth Ádám pályázatát javasolta elfogadásra. Június 1-jén délután Réthelyi Miklós kinevezte Horváth Ádámot főigazgatóvá, este a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közleményben tudatta: a kinevezés érvényessége kérdéses, többek között azért, mert még nem értékelték ki Horváth Ádám miniszteri biztosi tevékenységét. A volt miniszteri biztos több mint egymilliárd forintnyi visszaélésgyanús ügyletet talált az Operaház korábbi gazdálkodásában.
Két, Kádár-kegyenc unoka akar minket tönkretenni