Súlyos büntetéseket szabott ki első fokon a júniusban kirobbant bundabotrány kapcsán tegnap az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC). A meccsek manipulálásával vádolt egyesületek közül az élvonalba frissen feljutott Atalanta hatpontos levonással kezdi meg az idényt, ráadásul Cristiano Doni nélkül, ugyanis a csapatkapitányt három és fél éves eltiltással sújtották. Mivel ő már a 38. évében jár, ezzel vélhetően a pályafutása is véget ért. Ennél is keményebben bűnhődött a Sopronban is megfordult korábbi válogatott csatár, Giuseppe Signori, aki – kilenc társával együtt – a maximálisan kiszabható megrovást kapta, öt évre eltiltották, és örökre kizárták a profi futballból. A Vasas korábbi sportigazgatója, Mauro Bressan 3,5 éves kizárást kapott.
Az Ascoli ugyancsak mínusz hat pontról vág neki a másodosztályú szezonnak, a harmadik ligás Alessandriát és Ravennát egy osztállyal lejjebb sorolták. A FIGC fegyelmi bizottsága összesen 18 játékost és 17 klubot büntetett meg, az óvásokat jövő héten tárgyalják. Múlt szerdán a Serie A-ban szereplő Chievót nyolcvanezer eurós (22 millió forint) bírsággal sújtották, mivel a veronai egyesületnél tanácsadóként tevékenykedett Stefano Bettarini a gyanú szerint a fogadási maffia tagja volt. A korábbi hírek szerint az AS Roma és a Fiorentina is érintett a bundabotrányban.
Orbán Viktor: Jól állunk, de a meccset még nem fújták le!