Indításként egy olyan, több mint száz évvel ezelőtt készült akttanulmányt mutat be a film, amellyel Czóbel Béla, a párizsi Julian Akadémia diákja pályadíjat nyert, s amelyet még sohasem állítottak ki Magyarországon. Zárásként pedig egy olyan festményen pásztáz a kamera, amelyet Orbán Dezső festett több mint kilencven évvel ezelőtt, s amely szintén úgy töltött el hosszú évtizedeket külföldön, hogy idehaza még a korszakkal foglalkozó művészettörténészek közül is kevesen sejtették, hogy egyáltalán létezik. A nyitó és a záró képsorok közötti több mint hatvan percben pedig a film készítői szinte lépésről lépésre, évről évre, helyszínről helyszínre követik nyomon a XX. század egyik legfontosabb művészeti csoportosulása, a Nyolcak kialakulásának előzményeit, a közösség által rendezett három tárlat történetét, illetve bemutatják azokat a munkákat, amelyek nem kiállításokon kerültek a közönség elé, hanem az építészettel szoros kapcsolatban születtek meg, s részben még ma is eredeti helyükön láthatók. A kor légkörének megidézését archív rádiós interjúk, korabeli mozgóképek és számos fennmaradt dokumentum teszi hitelessé. A végeredmény egy rendhagyó, lendületes dokumentumfilm, mely fontos adalékokkal járul hozzá a korszak szellemi életének megismeréséhez.
Párizsi épülethomlokzatok, Szajna-parti képek követik egymást a film első felében, jelezve, hogy a Nyolcak (Berény Róbert, Czigány Dezső, Czóbel Béla, Kernstok Károly, Márffy Ödön, Orbán Dezső, Pór Bertalan és Tihanyi Lajos) tagjai a XX. század első évtizedében a fény városában, főként a legújabb párizsi törekvések, mindenekelőtt Matisse igézetében alakították ki művészi világukat és hozták létre közösségüket. A Julian után az Academie Grand Chaumiere következik, ahol egykor szintén tanultak a fiatal magyar művészek, s amelynek mai tagjai megbűvölten nézik a Nyolcak munkáit reprodukáló katalógust, s egyik-másikra mutatva megjegyzik: jobb, mint a francia kortársaké.
Igen, tehetségben nem szűkölködött a magyar képzőművészet a XX. század elején, s szerencsére olyan művészetpártoló polgárokban és műhelyekben sem, amelyek segítették a tehetség kibontását. E műhelyek egyike volt az a nyergesújfalui kör, amely az ott élő Kernstok Károly, a csoport legidősebb tagja körül alakult ki, s amelynek tagjai a magyar költészet legjobbjaival is szoros kapcsolatban voltak (ahogyan, amint a film egyik későbbi része jelzi, a magyar szellemi élet, filozófia, zene jeleseivel, Bartókkal, Kodállyal, Weiner Leóval is). Ady maga is szívesen időzött Nyergesújfalun, s nemcsak azért, mert jó bor termett akkoriban arrafelé… Ezen a ponton még izgalmasabbá válik az addig is érdekfeszítő film, hiszen a vágtató lovakat ábrázoló képsor összemossa a múltat és a jelent. A Kernstok festette vízparti lovasok szimbolizálta szabadságvágy egyetemes érvényűvé válik, az Adyval kapcsolatos történetek pedig mintegy a néphagyomány részévé válva elevenednek föl majd egy évszázad múltán, ami modern művészettel és irodalommal kapcsolatban a kies Kárpát-medencében igencsak ritkán fordul elő.
A három közös kiállítás történetének rekonstruálása egyben a Pécs után a Szépművészeti Múzeumban is megrendezett, szeptember 12-ig látható kiállítás létrejöttének a bemutatása is, hiszen a film forgatása közben kerültek elő olyan művek, dokumentumok, amelyek az első tárlaton még nem szerepelhettek. A filmforgatás nagy ajándéka az a nagyméretű női akt, amelyet Orbán Dezső festett Körtvélyesen, minden bizonnyal Lesznai Annáról, aki nemcsak támogatója, múzsája, alkotó- és kiállítótársa volt a Nyolcaknak, hanem úgy tűnik, modellje is, ami meglehetősen botrányos dolognak tűnt jómódú családja szemében. Így hát a kép nem került megfestése után a közönség elé, s Orbán Dezső magával vitte Ausztráliába, ahonnan csak néhány héttel ezelőtt tért haza. Természetesen a Szépművészeti Múzeum Nyolcak című kiállítására.
(A Nyolcak nyomában. Magyar dokumentumfilm, 61 perc. Rendező Szalay Péter. Kiadó: Szépművészeti Múzeum és a Kultúra 2008 Művészeti Szolgáltató Nonprofit Kft.)
origo.hu
Fontos információt közöltek a homokzsákokról
