Tizenhatezer rendőrt vezényeltek ki mára virradóra London utcáira, hogy elfojtsák az egyre terjedő zavargásokat; a kormányfő összehívta a parlamentet, és válságtanácskozást tartottak. – Minden szükséges lépést meg fogunk tenni, hogy újra nyugalom legyen Nagy-Britannia utcáin – mondta David Cameron miniszterelnök, aki ugyanakkor elítélte a szerinte „undorító jeleneteket, ahogy emberek rabolnak, fosztogatnak, lopnak”. A kormányfő megjegyezte: „Ha elég idős voltál ahhoz, hogy elkövesd a bűncselekményt, akkor elég idős vagy ahhoz is, hogy az igazságszolgáltatás eljárjon veled szemben!”
Az összes londoni rendőrt szolgálatra hívták, és más városokból is a fővárosba irányították a rendfenntartókat, hogy biztosítsák a viszonylagos nyugalmat. Ugyanakkor a zavargások más angliai városokra is átterjedtek, a londonihoz hasonló jelenetek voltak Leedsben, Bristolban, Liverpoolban, Birminghamben és Nottinghamben. A rendőrség 450 embert tartóztatott le két nap alatt, rendkívüli helyzet alakult ki London több utcáján és terén. A magyar külügyminisztérium fokozott óvatosságra intette az Egyesült Királyságba utazókat, felsorolva a városrészeket, ahová nem tanácsos ellátogatni. A Sky News hírtelevízió szerint Londonban ostromállapot uralkodik.
*
Több metróállomást lezártak Londonban, a villamosok pedig Kelet-Croydon városrészben nem járnak a gyújtogatások miatt. Az érintett környékeken sok bolt kirakatát bezúzták, az üzleteket kifosztották. Az eBay internetes bolhapiacon számos meghökkentően olcsó londoni terméket lehet két napja vásárolni, a gyanú szerint a rablásokban szerzett javakat akarják pénzzé tenni a randalírozó fiatalok. Birminghamben egy ékszerboltot is kifosztottak, Nottinghamben pedig megtámadták a rendőrállomást. Számos raktárépület vagy bevásárlóközpont is lángolt tegnap éjszaka, a Sony raktárát kifosztották, egy Tesco áruházat mintegy száz fiatal rabolt ki. A zavargások miatt lefújtak több futballmérkőzést, köztük a holland válogatott londoni fellépését is.
A londoniak túlnyomó része egyáltalán nem érti, miért törtek ki a zavargások, a kevés megszólaló agresszív fiatal azonban csak annyit mond, hogy nincs pénze, ezért töri be a boltok kirakatait. Az utcákon egyelőre nem jelentek még meg önvédelmi csoportok, de a radikális bevándorlóellenes Brit Nemzeti Párt honlapján már szervezik az ellenállást. A londoni események során is sokat használják a közösségi honlapokat, valamint a BlackBerry mobiltelefon-üzenetküldő szolgáltatását. A gyártó kanadai Research in Motion jelezte, segít a rendőrségnek, átadja az ilyen üzeneteket.
Kíváncsi vagyok, mikor kezdi a média a most folyó eseményeket „brit zavargásként” megjelölni – írta egy olvasó a Scotsman című lap cikkére reagálva. Miközben Anglia több városa is lángokban áll, az Egyesült Királyság többi része békés. Az olvasó szerint azonban biztos, hogy ha Glasgow-ban pusztítana a csőcselék, azt azonnal „skót zavargásként” használná a média.
Orbán Viktor: Jól állunk, de a meccset még nem fújták le!