A Nemzeti Erőforrás Minisztérium csütörtökön pályázatot tett közzé a Nemzeti Táncszínház Nonprofit Kft. vezetői álláshelyének betöltésére. A 2001. december elsején a budai Várszínházban megnyílt, idén tízéves intézmény 2005-ben kapta második játszóhelyét a Művészetek Palotája Fesztivál Színházában.
„A színház feladata és célja, hogy országos és nemzetközi, a táncművészet minden ágát befogadó színházi tevékenységet folytasson” – áll a kiírásban. A Kormany.hu internetes oldalon közzétett pályázatot harminc napon belül lehet benyújtani, ezt követően negyvenöt nap áll rendelkezésére a munkáltatónak, hogy kikérje a szakmai bizottság véleményét, és döntsön az igazgató személyéről. A pályázat nyertesét a nemzeti erőforrás miniszter bízza meg a Nemzeti Táncszínház irányításával. Az új ügyvezető megbízatása ezúttal nem öt, hanem mindössze egy évre, idén december elsejétől 2012 végéig szól majd. A pályázaton Török Jolán, a Nemzeti Táncszínház jelenlegi ügyvezető igazgatója is indult. Az ő megbízatása – hasonlóan a Nemzeti Filharmonikusok ügyvezetőjéhez – már 2010-ben lejárt. Török Jolán azt nyilatkozta: újabb öt évet már nem vállalna a Táncszínház élén, így többek között azért is indult a pályázaton, mert 2012 közepén egyébként is új pályázat kiírása várható.
Robbanás volt Budapesten