Többéves pereskedést követően az állam visszaszerezte jogos tulajdonát, a budavári labirintust a barlangot üzemeltető Budavári Labirintus Kft.-től. A Vidékfejlesztési Minisztérium pénteken közölte: a cég engedély nélkül használta a magyar állam tulajdonát, és több évtizede úgy üzemelteti a barlangot, hogy károsítja a fokozottan védett nemzeti értéket. Bérleti díjat soha nem fizetett az államnak, és természeti kárt okozott a méltatlan kiállításaikkal, ugyanakkor belépőt szedett, és profitot termelt magának.
Halász Antal, a Duna–Ipoly Nemzeti Park őrszolgálatának vezetője a Magyar Nemzetnek megerősítette, a kft. nem rendelkezik barlanghasznosítási engedéllyel, a működésével kapcsolatban pedig nem egyeztetett sem a szakminisztériummal, sem a természetvédelmi hatósággal, sem a természetvédelmi kezelővel. Ráadásul nem szerezte meg a természetvédelmi jogszabályokban előírt engedélyeket és hozzájárulásokat.
– A természeti értékeket veszélyeztetve számos engedély nélküli kiépítést végeztek, barlangfestményeket helyeztek el, továbbá borszökőkutat is üzemeltettek, amelynek páracseppjei folyamatosan oldották, elszínezték a barlang mészkövét – tette hozzá. A környező járatok felszínén penészbevonatok is keletkeztek, és a közeli szennyvízaknában szintén tömény, szagos gombás-baktériumos folyadékot, az akna oldalán pedig lárvák tömegét találták meg. – A cég a járatrendszer egyes részeinek vizessége, magas páratartalma miatt feltehetőleg a baleset- és munkavédelmi előírásokat sem teljesítette – mutatott rá Halász András, aki hozzátette, több helyen környezetszennyezésre alkalmas eszközöket is tároltak.
Ismert, a környezetvédelmi felügyelőség határozatában megtiltotta a cég tevékenységét, és kötelezte a barlang elhagyására, ám az a határozatot semmibe vette, és továbbra is üzemeltette a kiállítást.
Robbanás volt Budapesten