Fülöp Márton: West Bromwich
Fülöp Márton Gera Zoltán csapattársa lesz: a 28 éves hálóőrt szerződtette az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő West Bromwich Albion. „Nagyon örülök neki, hogy ilyen gyorsan sikerült kapust igazolnunk, ráadásul Márton remek képességű hálóőr” – nyilatkozta Roy Hodgson, az együttes vezetőedzője a klub honlapján. A 24-szeres válogatott Fülöp az Ipswich Town együttesétől került a birminghami alakulathoz, egy évre szóló szerződést írt alá, várhatóan csak második számú kapus lesz a korábbi angol válogatott Ben Foster mögött. Fülöp 2004 óta véd a szigetországban. (MTI)
Lukaku a Chelsea-ben
A Chelsea megállapodott az Anderlechttel, így Romelu Lukaku, a belga együttes 18 éves futballistája a londoniakhoz szerződik. A játékos vételára brit sajtóértesülések szerint meghaladja a harmincmillió eurót. Lukaku már 16 évesen bemutatkozott az Anderlechtben, a válogatottban pedig eddig kilenc mérkőzésén két gólt szerzett. (MTI)
Arn Gréta nyert
Arn Gréta sikerrel vette a selejtező első fordulóját a 2,05 millió dollár összdíjazású, kemény pályás torontói női tenisztornán, 3:6, 7:6 (7-2), 6:0-lal nyert az amerikai Glatch ellen. (MTI)
Fiúk aranycsapata
Aranyérmet nyert a Klis Krisztián, Stróbl Krisztián, Fröhlich Tamás Bence összeállítású csapat a fiú váltók vasárnapi versenyében az ifjúsági korú öttusázók székesfehérvári Európa-bajnokságán. (MTI)
Emelt a Barcelona
A BBC szerint közelebb került a megoldáshoz Cesc Fabregas (képükön) ügye, s a hónap közepére eldől, hogy az Arsenal spanyol labdarúgója hazaigazol-e vagy sem a Barcelonához. A két klub tárgyalásain az anyagiak dolgában közeledtek az álláspontok: a Bajnokok Ligája-győztes és spanyol bajnok Barca elöljárói, ha igaz – elmozdulva korábbi 31 millió eurós vételi ajánlatukról –, 38 millióra emeltek, ám a londoni Ágyúsok vezérkara 46 milliónál kevesebbért továbbra sem kíván megválni a csapat alapemberétől. (MTI)
Totó
A 31. heti, hét végi szelvény helyes tippjei: 2, X, 1, 1, 1, 2, 1, 2, 2, 2, X, X, 2, 1. (MTI)
Az évtized árvize: a felső szakaszokon már elkezdődött az apadás, délen még áradás van