Röviden

MTI
2011. 08. 18. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Izraelben tárgyalt Fellegi Tamás
Kutatás-fejlesztési együttműködésről, a kritikus infrastruktúrák védelmének informatikai hátteréről és energetikai kérdésekről tárgyalt július végén Izraelben Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter. Hivatalos útján a tárcavezető izraeli miniszterekkel egyeztetett, több nemzetközi jelentőségű izraeli informatikai, kutatás-fejlesztési és energetikai vállalat tevékenységéről informálódott, és találkozott befektetői csoportok vezetőivel is. (MTI)

Többen utazunk Horvátországba
Tizedével nőtt ez év első hét hónapjában a Horvátországba látogató magyar turisták száma – közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti irodavezetője. Elmondta: januártól július végéig
177 ezer magyar 938 ezer éjszakán át tartózkodott az adriai országban. (MTI)

Veszik az oroszok a magyar májast
Az egyre növekvő orosz megrendeléseknek köszönhetően a májasfélékből a tavalyi háromezer tonna helyett már ötezer tonnát állít elő a Gyulai Húskombinát Zrt. – tudatta tegnap a cég vezérigazgatója. Elmondta: míg a korábbi években az előállított termékek 10-15 százalékát adták el külföldön, addig idén – az orosz megállapodások miatt – harminc százalékra növelik a kivitelre szánt áruk arányát. (MTI)

Olcsóbb olaj, drágább arany
Több mint három dollárral csökkent a nyersolaj világpiaci ára tegnap, a fekete arany értékét a gazdasági növekedéssel kapcsolatos befektetői aggodalom növekedése tornászta lejjebb. Az olaj azután vált olcsóbbá, hogy a Standard & Poor’s rontott az Egyesült Államok adósi besorolásán, miközben az euróövezeti pénzügyi válság jottányit sem enyhült. A pénzvilág a bizonytalanság miatt a jó befektetésnek tűnő arany felé fordult, így a nemesfém ára új csúcsra emelkedett. (MTI)

Moszkva feloldja az importtilalmat
Augusztus 9-i hatállyal az Európai Unió minden tagállamára vonatkozóan feloldották a friss zöldség oroszországi behozatalára korábban a hasmenéses járvány miatt elrendelt tilalmat – jelentette be a moszkvai tiszti főorvos hivatala. Közölték azt is: a mai nappal megszűnt a laborvizsgálatokról szóló kísérő iratokra vonatkozó előírás is. A tiszti főorvos hozzátette: a döntést az EU-val június 22-én megkötött megállapodás alapján hozta meg. (MTI)

Kína harca a szabálysértőkkel
Kína megbünteti azokat a ritkaföldfém-kitermelő cégeket, amelyek figyelmen kívül hagyják a nemzeti kitermelési kvótát. Az ipari minisztérium tegnap annak nyomán helyezett kilátásba szankciókat, hogy augusztus elején ellenőrzést kezdett az ágazatban. A tárca közölte, hogy a kvótákat túllépő, vagy környezetszenynyező kitermelési technológiát alkalmazó cégek kvótáit, illetve kitermelési koncesszióit törlik, és lecsapnak az ipari szabályozást megsértő bányák ritkaföldfémtermék-eladásaira is. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.