Javult a hazai üzleti hangulat
Romlott a kelet- és közép-európai térség együttes üzleti hangulatindexe a július végéig tartó negyedévben, vagyis borúlátóbban ítélik meg a közvetlen külföldi befektetéseket tervező vállalatok az aktuális üzleti környezetet és a kilátásokat. A hangulatindex csak Magyarország és Horvátország esetében javult. (MTI)
Élénkülő vendégforgalom
Január és június között a kereskedelmi szálláshelyek vendégeinek és vendégéjszakáinak száma 4 és 3 százalékkal haladta meg az előző évit. Ezzel párhuzamosan a szálláshelyek árbevétele 6 százalékkal nőtt – derül ki a statisztikai hivatal gyorsjelentéséből. A dokumentum szerint míg az első félévben a belföldi vendégek száma stagnált, addig a külföldieké 8 százalékkal emelkedett. (Sz. E.)
Bedőlhetnek az autókereskedők
Jóval magasabb az országos 3,29 százalékos fizetésképtelenségi átlagnál a gépjármű-kereskedelem bedőlési hányada. A cégszámra vetített fizetésképtelenségi arány ebben a szektorban ugyanis 4,45 százalék – áll a Dun & Bradstreet nemzetközi cégminősítő elemzésében. Az elmúlt időszakban a fizetési késedelem is jelentősen megemelkedett az iparágban. (J. Gy.)
Stagnáló infláció?
A júniusival megegyező, 3,5 százalékos inflációt várnak júliusra Magyarországon a Reuters hírügynökség által megkérdezett elemzők. Júniusban a vártnál alacsonyabb, 3,5 százalék volt a fogyasztói árak drágulási üteme, elsősorban az E. coli-járvány hatására mérséklődő élelmiszerárak miatt. (MTI)
Orbán Viktor: Jól állunk, de a meccset még nem fújták le!