Euróban számolva idén júniusban a kivitel 3,1, a behozatal 2,6 százalékkal nőtt a tavalyi év júniusához viszonyítva – közölte a Központi Statisztikai Hivatal tegnap az előzetes adatok alapján. E számok lassulást jeleznek a májusi 19,4 százalékos export- és 14,6 százalékos importnövekedést követően. Árokszállási Zoltán, az Erste Bank elemzője a távirati irodának kifejtette: a júniusi ipari termelés előzetes adataiból is látszott, hogy lassulás lehet a kivitelben, s mivel az exporttermékek importtartalma jelentős, ez hatással volt a behozatalra. Míg korábban 6-7 milliárd euróra becsülték az éves külkereskedelmi többletet az idei évre, a világgazdasági lassulás nyomán ez kisebb lehet, de továbbra is jelentős aktívum marad a külkereskedelmi forgalomban. Mivel a világgazdasági kilátások romlottak, ezt Magyarország nyitott gazdasága megérzi.
Németh Dávid, az ING Bank elemzője is lassulásra számított a külkereskedelmi mutatók alakulását érintően az Európából érkező gazdasági tendenciák alapján. Azonban az idén továbbra is megmarad a külkereskedelmi többlet, amely az egész évet tekintve GDP-arányosan 6-6,5 százalék körül alakulhat.
Orbán Viktor: Jól állunk, de a meccset még nem fújták le!