Védettség a dunakeszi tőzeglápnak

Védetté nyilvánította a dunakeszi láp több területét a környezetvédelmi hatóság. Ezzel végleg megakadályozhatják, hogy az Auchan 46 ezer négyzetméteres üzletet és 2800 férőhelyes parkolót építsen a helyszínen. Feltéve, ha valaki nem nyújt be fellebbezést a döntés ellen. A tulajdonos és a helyi önkormányzat ugyanis jelezte, hogy tizenöt napon belül megteszi írásban az észrevételeit.

2011. 08. 17. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Határozatot hozott a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség, amelyben védetté nyilvánította a dunakeszi láp természeti értékekkel bíró területeit – tudtuk meg Dolla Esztertől, a hatóság igazgatójától. A határozat nem jogerős, ellene fellebbezést nyújthatnak be az érintettek. Az indoklás szerint a dunakeszi horgásztó környezetében lévő ingatlanokon az állományalkotó növényzet védett, a területen például láprét, sáselegyes tőzegpáfrány, helyenként hamvas fűz is található. Kézi fúróval vettek mintát, a talajszerkezeteket szemrevételezéssel állapították meg. A mintákat a felügyelőség központi laboratóriumának munkatársa vette.
Mint ismert, tizenhat civil szervezet felhívást tett közzé: senki ne vásároljon az Auchanban, amíg a cég le nem tesz arról, hogy a már meglévő dunakeszi áruháza mellé a Nemzeti Ökológiai Hálózat részét képező tőzeglápon további 46 ezer négyzetméteres üzletet és 2800 férőhelyes parkolót építsen. A Duna–Ipoly Nemzeti Park, a Bükki Nemzeti Park, az MTA, az ELTE és a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa hivatalának szakértői már korábban is megállapították, hogy a vitatott területen védendő tőzegláp van, amely rendkívül érzékeny növényi és állattársulások élőhelye. Szerintük az ilyen terület eleve törvényi védettséget élvez, építeni tilos rá.
Gillemot Katalin, az Auchan Magyarország Kft. kommunikációs szakembere eddig arra hivatkozott, hogy a hatósági döntés még nem született meg a Dunakeszire tervezett áruházbővítés ügyében. – A már meglévő üzlet mögötti tizenkilenc hektáros területet, amelynek nagy része korábban kaszáló volt, a vállalat beépíthető ipari parkként vásárolta meg azzal, hogy körülbelül 45 százalékát hasznosítja – tette hozzá. Hangsúlyozta: engedélyt az építkezésre nem kértek, és nem is kaptak, addig pedig nem kezdenek és nem is kezdhetnek semmibe. A terület tulajdonosa most azt közölte: a helyszíni szemlén tapasztaltakkal kapcsolatban 15 napon belül szeretné megtenni írásban az észrevételeit, ahogyan Dunakeszi önkormányzata is. Az Immochan Magyarország Kft. a helyszíni szemle lefolytatását szükségtelennek tartotta, mivel a Pest Megyei Bíróság előtt folyamatban van a keresettel megtámadott másodfokú határozat elbírálása, és erre hivatkozva kérték az eljárás felfüggesztését, amit a felügyelőség elutasított.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.