Zárt katonai területté nyilvánított két koszovói határátkelőt csütörtökön az ott állomásozó NATO-erők (KFOR) parancsnoka. A brit Reuters hírügynökség által is idézett Erhard Bühler német tábornok közölte, a katonák fegyverüket használhatják önmaguk, a létesítmények és a zárt övezet védelmére. Senki nem tartózkodhat a kapuk közelében, akinek nincs felhatalmazása – mondta. Ennek ellenére viszonylagos nyugalom volt tegnap az észak-koszovói határátkelők környékén az előző esti gyújtogatás és lövöldözés után. Jarinje és Brnjak átjárók a KFOR ellenőrzése alatt vannak. Az átjárókat gyakorlatilag már napközben is lezárták, akkor még csak személygépkocsival és gyalogosan lehetett átkelni. A rendbontás részleteit kivizsgálják – közölte a KFOR.
Belgrádban a szerb ellenzék a parlament rendkívüli ülésének öszszehívását sürgette. Koszovó ismét csak kampánytémává válhat, nem valószínű tehát, hogy a kormánykoalíció napirendre tűzné. Az ENSZ Biztonsági Tanácsában azonban tegnap konzultációk kezdődtek a koszovói helyzetről.
Magyar Péter: Soha ilyen jó nem volt fiatalnak lenni Magyarországon, talán az Európai Unióban sem