Helyi pénz használata, patrióta kistérségi szövetkezések

Mellár Tamás Válaszút előtt című vitaindító cikkével (Magyar Nemzet, augusztus 26.) hozzászólások sorozatát indította el, amelynek során vezető – többnyire jobboldalhoz köthető – közgazdászaink sorra fejtették ki véleményüket. Én nem közgazdászként, hanem nemzetem iránt elkötelezett értelmiségiként szólok hozzá.
Hozzászólásom célja az, hogy a belső fogyasztás növelésének és a fizetőképes kereslet emelésének olyan lehetőségét mutassam be, amely nem terheli az állami költségvetést.
Valóban válaszút előtt állunk. De nem az adóztatás és a költségvetés szerkezetének az alakítása, a növekedés és egyensúly kettős céljának a teljesíthetősége az alapkérdés, hanem az, hogy miként létezhetünk egy nem növekedő világban. A statisztikákban is kimutatható növekedéslassulás, recesszió a mindenáron való erőltetett növekedés minden erőforrást elszívó jellegének a következménye: erőforráshiány lép fel minden fronton. A választás alapkérdése: pénzuralmi virtuális világban kívánunk-e vegetálni, agonizálni és meghalni, vagy lépéseket teszünk az egészséges gazdaság alulról történő felépítésére?
A pénzuralmi kényszerekkel korlátozott kormányzati mozgásszabadságon, a mindenre felülről megoldást váró mentalitáson kellene változtatni. Gyakran fogalmaznak úgy a vezető közgazdászok, hogy a magyar gazdaság duális. Bárcsak az lenne! Mert a vergődő, szétzilált, többségében kényszervállalkozókból álló másik gazdaságot én nem nevezném gazdaságnak. Az lehetne igazán patrióta kormányzati törekvés, ha valóban duálissá sikerülne a magyar gazdaságot fejleszteni, azaz a globális gazdaságot képviselő multik mellett életképesen működő másik, lokális, patrióta gazdaságot lehetne létrehozni.
A gazdaság egy közösség számára értéket teremtő együttműködések hálózata. A kérdés az, hogy kik alkotják a közösséget (illetve létezik-e), és mik azok az értékek, amelyek érdekében az együttműködési cserefolyamatok kialakulnak. A lokális gazdasághoz még nincs meg az a piacszervező erő, amely az egészséges gazdaság erkölcsi mércéi szerint kezdeményezője, motorja lenne annak a fokozatosan kialakuló erőtérnek, amelybe a képességeiket igazságosan hasznosítani kívánók a maguk kreativitásával, lelkesedésével bekapcsolódhatnának.
Az állam szerepe ebben megteremteni a jogi, működési kereteket, emelni képzéssel a tudásszintet, olyan szerveződő együttműködések finanszírozásában részt venni, amelyek teljes innovációs láncot lefedően képesek egy-egy kistérségi vállalkozásegyüttest létrehozni. A vállalkozásokat a kistérségieknek maguknak kell felelősen, szakmailag és minőségileg a közösség által elvárt szinten megvalósítaniuk, saját összefogással, döntően saját áldozatvállalással. Ide tartozik az úgynevezett belső elszámoláson alapuló együttműködés. Ez definiált elszámolási szabályokat és ezeknek hiteles megtartását igényli. A belső elszámolás akár „munkaegységekben” is történhet amellett, hogy egyesek fizetnek érte (áfamentesen). Ez az elszámolás gyakorlatilag helyi pénz, amely mögött megvalósult munkafedezet van (nem kell hivatalos pénzt letétbe helyezni). Már önmagában ez is fizetőképes keresletet gerjeszt, mert lehet, hogy a közösség számára hasznos munkáért kap valaki teljesítményelismerést („munkaegységekben”), amelynek megfizetésére az önkormányzatnak nem lenne kerete. Így fizetőeszközhöz jut teljesítményével, amelyet később beválthat más szükségletének megvásárlása céljából a közösségben megtermelt javakból.
Emellett, ha már megvan a közösségben a bizalom a korrekt elszámolás tekintetében, nincs akadálya annak sem, hogy az együttműködő közösség nyilvántartási rendszerében olyan kártyapénzt is kibocsássanak, amely a közösségben megtermelt javak vásárlására szolgál. Ez a Széchenyi-pihenőkártyához hasonló konstrukcióban kafetériajuttatásként (esetleg kedvezményes fizetésemelésként) szolgálhat a közösségben alulfizetett alkalmazottak számára (orvosok, nővérek, pedagógusok, szociális gondozók stb.), illetve az együttműködő közösségben résztvevő vállalkozások alkalmazottai számára, évente korlátozott növekményekben. A munka és árufedezet melletti legális EU-konform belső pénzkibocsátás nem gerjeszt inflációt, viszont jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a közösség megmaradása, boldogulása érdekében fontos tevékenységek végrehajtását a hivatalos pénz hiánya ne akadályozza. Emellett a fizetőképes keresletet jelentősen növelheti, hozzájárulva ahhoz, hogy az élelmiszer-önrendelkezés és az exportképes teljesítmények megerősödhessenek, amelyek később akár valódi exportra is kerülhetnek.
Az egészséges gazdaság megteremtésében alapvetően érdekeltek az önkormányzatok, mert a teljes ellehetetlenülés felé sodródnak. Nekik is szemléletváltásra van szükségük: a passzív, hatósági végrehajtó szerep helyett aktív gondoskodó-szolgáltató, gazdaságszervező szerepre kell váltaniuk. A patrióta kormánynak deklarálnia kell, hogy a belső fogyasztás emelését a tudásalapú gazdaság etikai normáinak megfelelő, együttműködő közösségek kistérségi szervezésének támogatásával képzeli el, és támogatja ezeken belül a helyi pénz használatát.
A Hangya mozgalom több mint egy évszázaddal ezelőtti kibontakozása az élő példa arra, hogy nem irrealitás az egészséges gazdaság iránti vágy. De arra is fel kell hívnom a figyelmet, hogy az első Hangya szövetkezetek megalakulását legalább két évtizedes fanatikus szervező és felvilágosító munka előzte meg, és Károlyi Sándor gróf nagylelkű adománya (a 600 ezer koronás alaptőkéből 470 ezer koronát ő állt saját vagyonából) is szükséges volt. Kérdés, van-e ma ilyen mecénás, aki az induló szellemi-közösségépítési célra, az első mintaközösségek kialakítására bármennyit is áldozna? A haza legjobb szakembereit kellene mozgósítani, hogy ez a szerveződés a siker reményében elinduljon. És nincs két évtizedünk arra, hogy az első sikeres megvalósulásra várjunk. Ezért van szükség az állam katalizátor jellegű segítségére.

A szerző villamosmérnök, kisvállalati vezető

A magyar gazdaság helyzetéről indított vita hozzászólói: Mellár Tamás (Válaszút előtt, vitaindító, augusztus 26.); Lóránt Károly (Tisztázó viták kellenek!, augusztus 29.); Csath Magdolna (Gazdaságpolitikai fordulat: de merre?, szeptember 1.); Spaller Endre (Hétköznapi válságkezelés Magyarországon és Görögországban, szeptember 2.); Torba Tamás (Gazdaságpolitika Magyarországon, szeptember 3.); Árva László (Multik helyett a helyi piacokat kellene támogatni, szeptember 5.); Boros Imre (Nagyon hálás vagyok Simornak, szeptember 9.); Dedák István (Külső és belső okok lassítják a gazdasági növekedést, szeptember 10.); Németh György (Erőteljesebb lépések kellenek, szeptember 16).