Most már bizonyítani kell

Folytatta országjáró körútját Schmitt Pál; a köztársasági elnök tegnap Somogy megyében járt. Az államfő a megye ünnepi közgyűlésén kijelentette: a megyéket járva érzi, sok problémával küzd az ország, ugyanakkor mindenfelé nagy igyekezetet tapasztal.

Velkei Tamás
2011. 09. 25. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mindenhol nehéz a helyzet, de az országot járva azt tapasztalom: helyben nagy erőfeszítéseket tesznek a problémák leküzdéséért. A megyékben, nagyobb városokban egy párt alkothatott kétharmados többséget, így többé nem lehet másra mutogatni, most már bizonyítani kell – jelentette ki Schmitt Pál országjáró körútjának hatodik állomásán. Az ünnepi közgyűlésen hozzátette: az embereket a gazdaságélénkítés, a munkahelyteremtés, valamint az egészségügyben, honvédségben, oktatásban megteremtendő rend kérdése foglalkoztatja, ahogy országosan, úgy e megyében is. – Ha mindezt sikerül megvalósítani, erős nemzet lehetünk, amelyet erős emberek alkotnak – tette hozzá.
Elmondta: Orbán Viktor miniszterelnökkel konzultálva a kormányfő arról biztosította, hogy nem akar több terhet rakni az emberek vállára. Az államfő megköszönte a megye ellenzéki pártjainak kritikai észrevételeit, és megemlítette: minden pártot arra kért, hogy a parlament őszi ülésszakán vegyenek részt a kétharmados törvények megalkotásában.
Gelencsér Attila, a megyei közgyűlés elnöke kifejtette: a somogyiaknak elegük lett a kudarcból és a reményvesztettségből, így most hatalmas a várakozás bennük, mert a 180 ezer munkaképes emberből 60 ezer nem talál munkát, ezért bíznak a kormány gazdaságpolitikájában és a Start programban.
Elhangzott: a turizmus mellett a megye a Dél-Dunántúl logisztikai központja kíván lenni, ehhez azonban szükséges a Budapest–Gyékényes–Fiume vasútvonal és a 67-es út fejlesztése.
Délelőtt az államfő immár hagyományosnak mondható rendhagyó osztályfőnöki óráját tartotta meg 850 diák előtt a Munkácsy Mihály Gimnáziumban, ahol az élethosszig tartó tanulásra hívta fel a tanulók figyelmét. Schmitt Pál kora délután látogatást tett a szél- és ár-apály-erőműveket gyártó Lakics Gépgyártó Kft.-ben. A köztársasági elnök délután a Petesmalomban található vidraparkban tájékozódott, majd a nagyatádi strandon és tanuszodában járt, később Csurgón vett részt a helyi kézilabdaklub tréningjén, és megtekintette a Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium könyvtárát. Schmitt Pál napját Balatonlellén, az Ikon Pincészetben zárta.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.