Van kiút – Ivancsuk újra világbajnokjelölt

Peter Szvidler győzelmével ért véget hétfőn a kieséses rendszerű sakk Világkupa, ám a királyi játék rajongói nem csupán Hanti-Manszijszkban, szerte a világon elsősorban a bronzmeccs nyertesét, Vaszilij Ivancsukot ünneplik, aki húsz év után avanzsált ismét világbajnokjelöltté.
A negyvenkét éves zsenik mindig gyanúsak, hiszen mire elérik ezt a kort, a hétköznapi tehetségek is letesznek valamit az asztalra. A sakkban, ahol ma már a tizenéves világklasszisok sem keltenek feltűnést, ez különösen igaz. Ivancsuk – sakkberkekben csak Csuki – azonban vitathatatlanul zseni. Negyvenkét évesen is. Sőt, különleges kreativitása most, a sakk számítógépes korszakában tűnik ki csak igazán. A nagymesterek közül talán ő kísérletezik a legtöbbet megnyitási újításokkal, amelyekre gyakorta nem a gép segítségével, még csak nem is a sakkasztal mellett, hanem séta közben egy-egy problémán töprengve bukkan rá.
Játékfelfogása alapján újra és újra igazat adhatunk a korábbi világbajnoknak, Mihail Botvinniknek, aki a sakkot sport, tudomány és művészet egységeként jellemezte.
Az ukrán kiválóság tudása és stílusa mellett annak is köszönheti a népszerűségét, hogy rengeteget játszik. A világranglista első tíz-húsz nagymestere közül a legtöbbet. S nem csupán a szuperversenyeken, Élő-pontszámát szorgosan gyűjtögetve, hanem alacsonyabb rangú tornákon is. Megannyi pályatársával ellentétben túl a negyvenen sem csömörlött meg a sakkozástól, megszállottan szereti a játékot. Két éve, amikor váratlanul már a második fordulóban búcsúzott az előző kiesés Vk-tól, keserűségében ugyan bejelentette visszavonulását, mondván, nem látja a kiutat a reménytelen helyzetből, ám négy napig bírta sakk nélkül.
És hogy ez a különleges elme miért csupán másodszorra vívta ki a jogot arra, hogy harcba szálljon a világbajnoki címért? Nos, Ivancsuk idegei nem mindig bírják a versenysakkal járó feszültséget. Beteljesíti azt a sztereotípiát, amit a sakkozókhoz társítunk. Briliáns elme, aki olykor az őrület határán táncol. A csodálatos megoldások mellett fatális elnézések tarkítják a pályáját. A legfrissebb példát a most véget ért verseny elődöntőjében szolgáltatta erre. A Griscsuk elleni ráadás negyedik rapid játszmájában nem csupán a nagymesterek szintjén agyonnyert állásban két lépésen belül előbb a futóját, majd a bástyáját tette ütésbe. Kilenc éve még a FIDE vb-címe volt a tét a kiesés rendszerű tornán, ám miután az elődöntőben kiütötte a jelenlegi világbajnokot, az indiai Viswanathan Anandot, a döntőben hibázott az akkor még csupán tizennyolc éves Ponomarjovval szemben. Egy évvel azelőtt, amikor már a második fordulóban kiesett, mérgében elhajította a székét. A 2008-as drezdai sakkolimpia utolsó fordulója után, amikor Ukrajna váratlan, 3,5-0,5-ös vereséget szenvedett az Egyesült Államoktól, s így lemaradt a dobogóról, őrjöngése közepette akkorát rúgott egy betonoszlopba, hogy a szemtanúk azt hitték, kórházban végzi. Ha éppen olyan a hangulata, akkor viszont a bankettek hangulatfelelőse, néhány kupica vodka legurítása után ukrán népdalokkal szórakoztatja a jelenlevőket. Anand így jellemezte egy interjúban: „Az egyik nap édestestvéredként támogat, a másik nap átnéz rajtad, s meg sem ismer.” Több nyelven beszél, néhány éve a törököt is elsajátította. Ugyanakkor az is megesett vele, hogy hónapokon keresztül képtelen volt elszakadni a tucat-tévésorozatoktól; Tatyjana napja és a Múlt nélküli nő töltötte ki a mindennapjait… Személyiségébe persze az intelligens emberekre jellemző éleslátás is belefér. „A sakkozók kínosan ügyelnek arra, nehogy felfedjék a gyengeségeiket egymás előtt, ezért nem is köttetnek szoros barátságok közöttük. Ez a magatartás a magánéletemben azonban sok fájdalmat okozott, amin igyekszem változtatni. Többet kell beszélgetnem az emberekkel” – árulta el.
Sokan úgy tartják, Fischer óta a sakk legeredetibb figurája. S hogy az elvesztett elődöntő után talpra állt, azt mutatja, mégis van kiút. Sőt talán még feljebb vezető is.