Élő közvetítés
Ausztria
ÉLŐ
Franciaország

Egykulcsos marad az adó

Egy hét múlva kerül a kormány elé a jövő évi adóváltozások részleteit tartalmazó előterjesztés. Az eddigi bejelentést kommentálva az ellenzéki pártok az egykulcsos adó bukásáról beszélnek, míg a szakértők egyfajta különadó bevezetéseként értelmezik a tervezett intézkedést, amely – becslések szerint – száz–százötven milliárdot is hozhat a közkasszának.

Jakubász Tamás
2011. 10. 01. 22:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szeptember 28-án nyújtja be a kormánynak Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a jövő évi adóváltozások részleteiről szól javaslatot. Az irat tartalmazza majd, hogy az állam miként kompenzálja a hátrányos helyzetbe kerülőket; erről Szijjártó Péter adott tegnap tájékoztatást. A kormányfő szóvivője annak kapcsán szólalt meg, hogy egyes fórumok a többkulcsos adórendszer visszaállítását látják a személyi jövedelemadó szabályainak jövőre tervezett és kedden közzétett módosításában.
Mint ismert, a kormány egyszerre törölné el a szuperbruttósítást és az adójóváírást. Egyes számítások szerint a két intézkedés hasonló horderejű: a szuperbruttó megszüntetése nagyjából 350 milliárdot hagy az adófizetőknél, miközben az adójóváírás kivezetése körülbelül ugyanekkora összeget elvon. Csakhogy a döntések eltérően hatnak az egyes munkavállalói rétegekre, s az alacsony keresetűeknek akár jelentős hátrányt is okozhatnak.
A szaktárca kedden bejelentette: a kormány a hatások kezelése érdekében a minimálbér 92 ezer forintra emelését javasolja, a versenyszférában pedig ötszázalékos keresetnövelést indítványoz. Az állam ki kívánja venni részét a munkáltatók megemelkedő terheinek viseléséből, s a nagyobb béremelés bizonyos hányadát megtéríti. Azt pedig, hogy a munkavállalók se járjanak rosszul, célzott kompenzációs rendszer kialakítása szolgálja. Utóbbi lényege: ha a dolgozó az adóhivatal előtt igazolja keresetcsökkenését, egyúttal nyilatkozik arról, hogy nem kap feketén jövedelmet, kompenzáció illeti meg. A rendszer működéséhez szükséges pénzt az állam az szja szabályainak átalakításával teremtené elő. Mégpedig úgy, hogy átmeneti, az eddigi adónál kisebb összegű hozzájárulást szed azoktól, akik havi bruttó 202 ezer forint felett keresnek. Az érintettek esetében két lépcsőben vezetik ki a szuperbruttót.
A bejelentést az ellenzéki pártok az egykulcsos adó – és ezzel a kabinet gazdaságpolitikájának – bukásaként értékelték. A szocialisták szerint a kormány beismerte, az MSZP-nek volt igaza abban, hogy az egykulcsos rendszer igazságtalan. Az LMP úgy véli, csak látszat az egy kulcs, a közteherviselés voltaképpen többkulcsossá válik. A Jobbik elfogadhatatlannak nevezte a kompenzációt. Szijjártó Péter minderre reagálva közölte, hogy továbbra is csak a 16 százalékos kulcs van életben, s a kormány nem tér vissza arra a progresszív, többkulcsos adózásra, ami hozzájárult a nehéz gazdasági helyzet kialakulásához.
A részletek ismerete nélkül kijelenthető, a személyi jövedelemadó rendszere alapvetően egykulcsos marad, csupán átmenetileg egészül ki egyfajta válság miatt kivetett különadóval – ezt már a Magyar Okleveles Adószakértők Egyesületének elnöke mondta lapunknak. Herich György szerint nem ördögtől való, ha különleges időszakban különleges közterhet vezetnek be. Az adórendszer ettől még áttekinthető lesz, az egykulcsos szisztéma fenntartása pedig hasznos: egybeesik a nemzetközi folyamatokkal, s megfelel a gazdasági kívánalmaknak. Herich György helyesli azt a törekvést, hogy senkit se érjen kár.
– Az egykulcsos adó átmenetileg különadóval bővül, a kialakuló rendszert, ha akarjuk, nevezhetjük egy- vagy kétkulcsosnak is – mondta kérdésünkre Zara László. Az adótanácsadók egyesületének elnöke szerint időlegesen felfüggesztik az egykulcsos rendszert, de az alapgondolat semmiképpen sem bukott meg. – A szisztéma ugyanis tisztul – mondta Zara László –, bár igaz, hogy az adminisztráció, a bérszámfejtés bonyolult marad. Úgy véli: a kormány annak a pénznek egy részét veszi vissza, amit a szuperbruttó kivezetésével a nagyobb jövedelmű polgároknál hagyott. A mértéktől függ, mennyit hoz a lépés, ám az elnök szerint elképzelhető, hogy száz–százötven milliárd is befolyhat a közkasszába.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.