Életét vesztette tegnap egy 37 éves kutatóbúvár a Budapest II. kerületében található Molnár János-barlangban. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mi okozta a családos, kétgyermekes B. Szilárd halálát. Az áldozat a barlangból kifelé jövet jelezte, hogy rosszul érzi magát, a helyszínre érkező mentők háromnegyed órán át próbálták újraéleszteni, sikertelenül – erősítette meg lapunknak az Országos Mentőszolgálat munkatársa. A történtek nyomán a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség (KDV KTVF) azonnal felfüggesztette a barlang kutatásáért, illetve a búvárok merüléséért felelős személy engedélyét – tudta meg lapunk a Vidékfejlesztési Minisztérium sajtóirodájától.
K. Sándor kutatóbúvár-csoportjában tavaly év végén egy másik férfi is rosszul lett a felszínre emelkedéskor. Őt sikerült megmenteni, de a baleset után egy ideig keszonkamrában kezelték. A felügyelőség ezután vizsgálatot kezdeményezett a baleset eltitkolása és egyéb feltárt szabálytalanságok miatt. K. Sándor hivatalosan a tegnapi esetről sem értesítette a szervezetet – fejtette ki Dolla Eszter, a KDV KTVF igazgatója. A felügyelőség vezetője hozzátette, hogy a kutatásvezetőnek kötelessége meggyőződni arról, hogy a merülők fizikai és mentális állapota, technikai felkészültsége és felszerelése megfelel-e az adott barlangi körülményeknek. A KDV KTVF ezért a tegnapi tragédia nyomán újabb vizsgálatot indított az eset körülményeinek feltárására, a felelősség megállapítására. A Budapesti Rendőr-főkapitányság megkeresésünkre megerősítette, ők is vizsgálják a haláleset körülményeit.
A Frankel Leó utcában található, fokozottan védett, állami tulajdonban lévő Molnár János-barlang Magyarország majdnem hat kilométer hosszú, meleg vizes járatokból álló természeti értéke. Hazánk legnagyobb víz alatti üregrendszere nevét arról a patikusról kapta, aki száraz járatait már 1856-ban bejárta. A barlangot a nagyközönség nem látogathatja, hivatalosan kizárólag kutatási célból merülhetnek a búvárok. A felügyelőség és a Vidékfejlesztési Minisztérium több hónapja egyeztetéseket folytat arról, hogyan lehetne ezt az egyedülálló természeti értéket a látogatók, az érdeklődők és a búvárok előtt megnyitni – olvasható a tárca közleményében.
Ricky Martin a Hősök terén: több mint hetvenezren voltak a Szuperkoncerten