Szikorát menesztették, kinevezték az adóhatóság új elnökét

2010. 06. 28. 9:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Távozik az APEH éléről Szikora János, miután a nemzetgazdasági miniszter visszavonta vezetői megbízatását. A június 18-án Matolcsy György által elrendelt vizsgálat megállapította: azzal, hogy az APEH elnöke leállíttatta a Malév köztartozásának behajtását, sérültek azok az alapelvek, melyek szerint az adóhatóság a törvényeknek megfelelően gyakorolhatja jogait és teljesíti kötelezettségeit, valamint hogy az adóhatóság minden ügyben megkülönböztetés nélkül köteles eljárni. Egyúttal az APEH leváltott elnöke jogszerűtlenül avatkozott bele a Kiemelt Adózók Igazgatóságának hatáskörébe – áll a közleményben. A vizsgálat megállapította azt is, hogy az elnök intézkedése nyomán egy jogellenes állapot következett be, hiszen kvázi szüneteltették a végrehajtást.

Mint ismert, a Malév-ügyről elsőként a Magyar Nemzet számolt be.

Szikora János „régi motorosnak” számít az APEH-nél – áll a kommünikében. Már a rendszerváltás előtt az adóhatóságot erősítette, a szervezet Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei adófelügyelőségének volt először helyettes vezetője, majd megbízott vezetője. 1992-től adóügyi igazgatóhelyettesként folytatta pályafutását, továbbra is Szabolcsban. 1999-ben aztán kilépett a szervezetből, és ügyvédként praktizált tovább.

A közlemény szerint 2003-ban visszacsábították az APEH-hez, újra a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei igazgatóságnál dolgozott, igaz, már annak vezetőjeként.

Vida Ildikó az APEH új elnöke

Vida Ildikót nevezte ki az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnökének Matolcsy György, nemzetgazdasági miniszter. Vida Ildikó tapasztalt vezetőnek számít az APEH-nél, hiszen 1999 és 2002 között már irányította a szervezetet – olvasható a minisztérium Szikora menesztése után kis idővel később kiadott közleményében.

Eszerint 2010. június 28-tól Vida Ildikó az APEH új elnöke. Vida Ildikó vezetése alatt többek között megerősítették a hatóság adónyomozati tevékenységét, valamint jelentősen korszerűsítették az APEH informatikai rendszerét. Az adóhatóság EU-csatlakozásra történő felkészítése is Vida Ildikó vezetése alatt kezdődött meg.

(MNO)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.