Obama közép-európai idő szerint délután fél ötkor ismerteti a bizottságnak szóló ajánlásait. A tisztségviselő elmondta, hogy a hiánycsökkentés közel felét a magasabb adóbevételek fedeznék.
Szakértők szerint hosszú távon az idősek egészségügyi ellátásáról gondoskodó Medicare és a szegények egészségügyi ellátását fedező Medicaid program járul hozzá a legnagyobb mértékben az amerikai szövetségi költségvetés hiányához. A demokrata párti elnökre a 2012-es választási év előtt nyomás nehezedik pártja részéről e két program megvédése érdekében, ezért Obama kérni fogja, hogy minden amerikai vegye ki részét a deficitcsökkentés terhéből.
A 12 fős, fele-fele arányban demokrata és republikánus párti kongresszusi szuperbizottságnak a kiadások csökkentésével és a társadalmi juttatások reformjával kell foglalkoznia: az év végéig meg kell találnia a módját annak, hogy 10 év alatt 1200 milliárd dollárral csökkentsék a deficitet. A testületnek november 23-ig kell kidolgoznia javaslatait, amelyeket a törvényhozásnak december 23-ig kell elfogadnia. John Boehner, a képviselőház republikánus elnöke csütörtökön mindazonáltal figyelmeztetett, hogy a szuperbizottság nem emelhet adót.
(MTI)
Itt nézheti élőben a budapesti árvizet - videó