Fehér Béla: Tojásos kabát
Gyengült a forint, az eurót 251,55/65 forinton jegyezték szerdán délelőtt kilenc órakor a bankközi devizapiacon, szemben a kedd délutáni 249,70/85 forinttal, ez 0,71 százalékos forintgyengülésnek felel meg.
Gyengült a forint, az eurót 251,55/65 forinton jegyezték szerdán délelőtt kilenc órakor a bankközi devizapiacon, szemben a kedd délutáni 249,70/85 forinttal, ez 0,71 százalékos forintgyengülésnek felel meg.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 942,82 pontos, 5,41 százalékos csökkenéssel 16 499,04 ponton nyitott szerdán.
Minden második esetben megváltoztatja az adóhivatal a vagyonosodási vizsgálatok után hozott határozatát – írja az egyik gazdasági napilap. Magyarán: megéri vitába szállni az adóhatósággal.
Csányi Sándor, a Mol Nyrt. igazgatóságának alelnöke, az OTP elnök-vezérigazgatója október 7-én a tőzsdén értékesítette 12 453 darab Mol-részvényét 14 136 forintos átlagárfolyamon – közölte az olajtársaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden.
A Bács-Kiskun Megyei Bíróságon szerdán reggel megkezdődött a Zuschlag János és 15 társa ellen indított büntetőper; a vádhatóság szerint a vádlottak civil szervezetek révén 75 millió forint állami támogatás jogosulatlanul megszerzésében működtek közre.
Szinte betű szerint tartjuk az unió előírásait, még az idén elkezdődhet a bezárt petőházi cukorgyár épületeinek elbontása. A 128 éves üzem fénykorában több mint 200 alkalmazottat foglalkoztatott, továbbá a termelők és a beszállítók révén több száz családn
Az olasz nyelv a hétköznapokban a fő témája az Olasz nyelv hete a világban című rendezvénysorozatnak; a budapesti Olasz Kultúrintézetben péntektől jövő vasárnapig várják az érdeklődőket előadásokkal, filmvetítéssel, kiállítással és koncerttel.
Összesen 250 milliárd font értékű, részleges államosítást is tartalmazó bankmentő programot jelentett be szerda reggel a brit kormány és a jegybank.
Először mutatkozik be önálló kiállítással a Szépművészeti Múzeum a párizsi Louvre-ban. A világ leglátogatottabb múzeumában szerdától tekinthetik meg az érdeklődők A reneszánsz és a manierizmus Németalföldön című tárlatot, amelyen a budapesti intézmény 80
Az északi-tengeri Brent könnyűolaj szerda reggel 83,48 dollár volt Londonban a legközelebbi határidőre, 1,18 dollárral olcsóbb a keddi zárónál. Hajnalban 51 centtel volt olcsóbb. Kedden 98 centtel drágult.
Biztonságunk alapvető záloga, hogy sikeres legyen a béketeremtés és a stabilizálás Afganisztánban, az ebben a folyamatban részt vevő 250-300 magyar katonával kint lévő misszó négy-öt milliárd forintba kerül. Több pénz kell és több katona – állapította meg
A tokiói értéktőzsde fő mutatója szerdán tovább zuhant, új ötéves mélypontra: a befektetők szinte menekülésszerűen igyekeztek szabadulni a legkülönfélébb részvényektől.
Londoni értékforgalmazók szerint a nyugat-európai részvénypiacok szerdán meredek pályán követik - lefelé - a Wall Street keddi és az ázsiai piacok szerda hajnali iránymutatását. Az amerikai Fed legújabb mentőintézkedései csak átmeneti enyhületet hoztak ke
Nem egészen értik a szocialista képviselők, hogy Gyurcsány miért fogadta el a halálos áldozatokat is követelő vonatbaleset után a közlekedési miniszter lemondását – írja az egyik internetes portál. A frakcióban úgy gondolják, hogy az üzleti szférából érke
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az antiszemitizmus, az ezzel kapcsolatos jelenségek és a Jobbik tevékenysége árt Magyarország imázsának – jelentette ki a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke vasárnap sajtótájékoztatón Budapesten.
A böjti időszak után gazdag ünnepi ételek, és hozzájuk nemes borok kerülhetnek az asztalra.
A nemzetközi sajtó zöme borúlátóan ítéli meg az euróövezeti pénzügyminiszterek által elfogadott második, 130 milliárd eurós görög mentőcsomag kilátásait.
Súlyosan megsérült egy diósgyőri szurkoló vasárnap, amikor lezuhant a mintegy tíz méter magas lelátóról a Debrecen–Diósgyőr labdarúgó-mérkőzésen.
A Debrecen a játék minden elemében jobb volt a Diósgyőrnél, s mivel ezt gólokkal is tudta nyomatékosítani, simán nyerni tudott az OTP Liga 11. fordulójának nagy rangadóján. Az 5–0-s Loki-siker azt is jelentette, hogy a DVSC visszavette a vezetést a Győ
Két embert is megsebesített egy krokodil Balatonszárszón, a Krokodil Zoo nevű hüllőházban vasárnap – hangzott el a Magyar Televízió Híradójában.
Dániában elfogadták vasárnap az új kormánykoalíció programját, és hétfőn már be is mutatkozik az új, három pártból álló testület – jelentette be vasárnap Helle Thorning-Schmidt szociáldemokrata politikus, a két hete tartott választások győztese.
Az olaszok számára nem jelent prioritást, hogy a bevándorlók állampolgársághoz jussanak – reagált Claudio Borghi Aquilini, a Liga jobboldali kormánypárt szenátora a szövetséges Hajrá Olaszország párt kezdeményezésére.
Megrendítő videón mutatjuk, ahogy a Tisza Párt elnökének „zápora” leszakította egy üzlet tetejét.
Folyamatosak a helyreállítási munkák.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.