Szilvássy József: Sólyom zűrben
Gyurcsány Ferenc félórás megbeszélést folytat szombat délután Bill Clinton volt amerikai elnökkel.

A bejelentésnek megfelelően pénteken reggel nyolc órakor kezdetét vette a német mozdonyvezetők háromórás sztrájkja. A jelentések szerint a közlekedés nem bénult meg, mindössze kevesebb vonat közlekedik, számos járatnál késések vannak.

A gyanú szerint veréssel akarták rávenni a zsarolók iskolatársukat arra, hogy naponta cigarettát vagy kéthetente több ezer forintot adjon nekik – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a Bács-Kiskun Megyei RFK sajtószolgálatától.

A korábban véltnél jóval nagyobb területen élt a Neander-völgyi ősember, még a jelenlegi Szibéria déli részén is megfordult, mielőtt 30 ezer éve kihalt volna – állítják német antropológusok.

Lefoglaltak 2 tonna, Szlovákiából érkezett, jelöletlen félsertést egy fővárosi telephelyen – mondta Hajós Ádám fővárosi és Pest megyei főállatorvos. A húst egy feljelentés alapján foglalták le a Soroksári út 58. szám alatti telephelyen, a volt marhavágóhí

Munkarendje szerint október 17-én dönt a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége arról, hogy jelöli-e újabb négy évre Rudi Zoltánt az MTV elnökének, vagy pályázatot ír ki a tisztségre. Várhatóan egy héttel korábban – amikor folytatják az elnö

A Der Spiegel egy bírósági ügy kapcsán a multikulturális társadalom mindennapjaiból szemezget. A Die Presse beszámol egy munkát kereső volt alkancellár nehézségeiről. A Focus arról számol be, könyvbemutatónak álcázva miként prezentálta önmagát az ideiglen

A rakétavédelem működik, már csak részletkérdésekről megy a vita – írja a DefenseTech.org. A 3Com kínaiak által tervezett megvételéről nem értesítették a vezérkari főnökök elnökét és alelnökét, pedig nemzetbiztonsági vonatkozásai is lehetnek az üzletnek –

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az antiszemitizmus, az ezzel kapcsolatos jelenségek és a Jobbik tevékenysége árt Magyarország imázsának – jelentette ki a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke vasárnap sajtótájékoztatón Budapesten.
A böjti időszak után gazdag ünnepi ételek, és hozzájuk nemes borok kerülhetnek az asztalra.
A nemzetközi sajtó zöme borúlátóan ítéli meg az euróövezeti pénzügyminiszterek által elfogadott második, 130 milliárd eurós görög mentőcsomag kilátásait.
Súlyosan megsérült egy diósgyőri szurkoló vasárnap, amikor lezuhant a mintegy tíz méter magas lelátóról a Debrecen–Diósgyőr labdarúgó-mérkőzésen.
A Debrecen a játék minden elemében jobb volt a Diósgyőrnél, s mivel ezt gólokkal is tudta nyomatékosítani, simán nyerni tudott az OTP Liga 11. fordulójának nagy rangadóján. Az 5–0-s Loki-siker azt is jelentette, hogy a DVSC visszavette a vezetést a Győ
Két embert is megsebesített egy krokodil Balatonszárszón, a Krokodil Zoo nevű hüllőházban vasárnap – hangzott el a Magyar Televízió Híradójában.
Dániában elfogadták vasárnap az új kormánykoalíció programját, és hétfőn már be is mutatkozik az új, három pártból álló testület – jelentette be vasárnap Helle Thorning-Schmidt szociáldemokrata politikus, a két hete tartott választások győztese.
Tettlegességig fajult az antiszemitizmus Olaszországban. Egy kipát viselő zsidó férfit támadtak meg kisfia jelenlétében egy benzinkútnál Milánó közelében.
Egy anya napokra magára hagyta öt gyermekét, a legidősebb lányt később megerőszakolták és meggyilkolták.
Az illetékesek szerint nagyon súlyos következményei lehetnek a szabályszegéseknek, kőkeményen lép fel a fegyelmi bizottság.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.