Megtalálták a Dunába borult férfiakat
Sértetlenül megtalálták azt a két férfit, akik másik két társukkal együtt egy motorcsónakból borultak a Dunába Gödnél - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese vasárnap délután.
Sértetlenül megtalálták azt a két férfit, akik másik két társukkal együtt egy motorcsónakból borultak a Dunába Gödnél - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese vasárnap délután.
A cseh korona 2004 vége óta a legjobb két hónapját zárta a múlt héten, a "nem elsőrendű válság" miatt. A nem elsőrendű amerikai jelzálogadósok - 8,5 millióan vannak, 1,4 billió dollár tartozással - fizetési nehézségei okozta nemzetközi hitelbizonytalanság
A vasárnap legyen újra az embereké, a családoké – ezt a célt tűzte ki maga elé az a kezdeményezés, melynek nevében a KDNP szervezésében demonstrációt tartottak Győrben. A párt egyik helyi képviselője szerint a kérdés alkotmányossági aggályokat is fe
Sértetlenül megtalálták azt a két férfit, akik másik két társukkal együtt egy motorcsónakból borultak a Dunába Gödnél - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese vasárnap délután.
A cseh korona 2004 vége óta a legjobb két hónapját zárta a múlt héten, a "nem elsőrendű válság" miatt. A nem elsőrendű amerikai jelzálogadósok - 8,5 millióan vannak, 1,4 billió dollár tartozással - fizetési nehézségei okozta nemzetközi hitelbizonytalanság
A vasárnap legyen újra az embereké, a családoké – ezt a célt tűzte ki maga elé az a kezdeményezés, melynek nevében a KDNP szervezésében demonstrációt tartottak Győrben. A párt egyik helyi képviselője szerint a kérdés alkotmányossági aggályokat is fe
A férfiaknál Ott Balázs, a nők mezőnyében pedig Papp Krisztina győzelmét hozta a 22. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton, amely egyben az idei országos bajnokságot is magába foglalta. A 21 kilométeres távot közel hétezren teljesítették.
Véget ért Dabason a péntektől vasárnapig tartó 0. Kárpátfeszt, amely három nap alatt két színpadon 25 koncerttel és egy tucat kiegészítő programmal várta látogatóit. A fesztivál a jövőben is határokon átívelő szakmai fórumot kíván teremteni a magyar zenei
Ausztriában augusztusban átlagosan 191 226 munkanélkülit tartottak nyilván, 4,8 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban, közölték az osztrák foglalkoztatási hivatalban vasárnap. A belföldiek körében 5,1 százalékkal, a külföldi dolgozók körében 3,2
Támogatja a Budapesti Közlekedési Vállalat dolgozóit bérharcukban és az esetleges munkabeszüntetést is a Magyar Szociális Fórum (MSZF) Kerekasztala, a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége (MOSZ) és a Dolgozói Akció Centrum is - közölték a szervezetek
Visszaadták a forgalomnak a pesti alsó rakpart Fővám téri szakaszát vasárnap délután. Az átadáson részt vett Demszky Gábor főpolgármester és Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes.
Szombaton későn este érkeztek haza Görögországból a magyar tűzoltók. A csoportot vezető ezredes elmondta, hogy mindenkire maradéktalanul büszke, mert a lánglovagok keményen helytálltak. A tűzoltók jutalmat kaptak. A görög erdőtüzekben több mint 60-an halt
Noha sérülései miatt egyelőre nem sokat futballozott új csapatában és nem is a legerősebb bajnokságban szerepel, nem bánta meg, hogy a Los Angeles Galaxyhoz szerződött David Beckham. Sőt, az angol futballsztár már befektetéseken töri a fejét.
Minden tizedik magyar szenved az allergiától, de közülük sokan nincsenek tisztában azzal, hogy milyen növényre érzékenyek. Nyár végén, ősz elején a pollenek teszik próbára az allergiásokat.
Az Inter brazil csatára kimaradt a BL-keretből, de a vezetőedző még bízik benne, hogy a jövőben visszatalál korábbi formájához.
Engedély nélkül tartott vadászfegyvert és lőszereket találtak a keszthelyi rendőrök két férfinál - közölte vasárnap a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Kétszázötvennél is több fiatal kapta meg a méhnyakrák elleni védőoltást a főváros V. kerületében. Áprilisban adták be az első ingyenes injekciókat, azóta már tartottak ismétlőoltást is, és még egyre lesz szükség.
Több mint 100 milliárd forintot fordít a közoktatásra pályázatokon keresztül a kormány. Bajnai Gordon elmondta: keményen fellépnek a szegregáció ellen, csak azok az iskolák juthatnak pénzforráshoz, amelyek mindenkit befogadnak, bármilyen mélyről küldik is
Közel 1000 fiatal csapott össze a rendőrökkel szombat éjjel a rendőrséggel Koppenhágában. A randalírozó fiatalok köveket dobáltak a rendőrök felé, akik könnygázt is bevezettek a fiatalok megfékezése érdekében. Vasárnap reggelre helyreállt a nyugalom.
Eredeti leletek - igaz történetek címmel szombattól látható a Titanic-kiállítás Budapesten, a Millenárison.
Mintegy 7,5 milliárd koronát (közel 70 milliárd forintot) költenek évente kábítószerekre a csehek - közölte a cseh statisztikai hivatal vasárnap szakértői becslésekre hivatkozva.
A Budai művészház megnyitó hangversenyére 2007. szeptember 7-én, pénteken 17 órakor kerül sor az intézmény neves művésztanárainak közreműködésével. Az intézmény elsődleges célja a művészeti élet felpezsdítése, a művészetek népszerűsítése.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az antiszemitizmus, az ezzel kapcsolatos jelenségek és a Jobbik tevékenysége árt Magyarország imázsának – jelentette ki a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke vasárnap sajtótájékoztatón Budapesten.
A böjti időszak után gazdag ünnepi ételek, és hozzájuk nemes borok kerülhetnek az asztalra.
A nemzetközi sajtó zöme borúlátóan ítéli meg az euróövezeti pénzügyminiszterek által elfogadott második, 130 milliárd eurós görög mentőcsomag kilátásait.
Súlyosan megsérült egy diósgyőri szurkoló vasárnap, amikor lezuhant a mintegy tíz méter magas lelátóról a Debrecen–Diósgyőr labdarúgó-mérkőzésen.
A Debrecen a játék minden elemében jobb volt a Diósgyőrnél, s mivel ezt gólokkal is tudta nyomatékosítani, simán nyerni tudott az OTP Liga 11. fordulójának nagy rangadóján. Az 5–0-s Loki-siker azt is jelentette, hogy a DVSC visszavette a vezetést a Győ
Két embert is megsebesített egy krokodil Balatonszárszón, a Krokodil Zoo nevű hüllőházban vasárnap – hangzott el a Magyar Televízió Híradójában.
Dániában elfogadták vasárnap az új kormánykoalíció programját, és hétfőn már be is mutatkozik az új, három pártból álló testület – jelentette be vasárnap Helle Thorning-Schmidt szociáldemokrata politikus, a két hete tartott választások győztese.
Ahhoz, hogy egy háború után újjáépítsünk egy országot, legalább annyi pénz kell, mint a fegyverekre.
Nemcsak a felkészülés menetét, de a szezonrajtot is befolyásolja a játékos kiválása.
Könnyebben jön a család és könnyebben jön a gyerek is, ha van hol lakni.
Szembeszállt a tűzzel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.