Súlyos közlekedési balesetek
Három héten belül megalakulhat a Zwack Unikum Rt. milliárdos adóhátralékát vizsgáló bizottság.
A tervezettnél egy héttel később, május 22-én indulhat el a Nemzetközi Űrállomásra a Discovery űrsikló – jelentette be az amerikai űrkutatási ügynökség, a NASA.
A jegyzőkönyvi idézeteket betűhíven közöljük – a szerk.
Úgy tudjuk, hogy Draskovics Tibort szemelték ki a Magyar Villamos Művek (MVM) Rt. igazgatóságának elnöki posztjára. A társaság jövőjével mostanában élénken foglalkozik a politika, bár az elképzelések helyenként ellentmondanak egymásnak.
Japán és Kína felhőtlennek eddig sem nevezhető viszonya újra kiéleződött. Tokió egy olyan történelemkönyv középiskolai használatát engedélyezte, amely kínai felfogás szerint részben elkendőzi a második világháború alatt és előtt Kínában és más ázsiai orsz
A módosított kormányrendelet sem szüntette meg az érettségizők közti esélyegyenlőtlenséget – olvasható a Városmajori Gimnázium szülői munkaközösségének levelében, amelyet az Oktatási Minisztériumhoz, az oktatási jogok biztosához és az állampolgári j
Három év alatt akár négyszázmillió literrel is csökkenhet a hazai tejtermelés. A visszaesés tavaly 120 millió liter volt, egy évvel korábban százmillió, az év végére pedig elérheti a 180 millió litert. A felvásárlási árak további csökkentése várható. A ha
Nem változott meg tegnap sem a magyar tőkepiac új trendje. A BUX tovább gyengült, átlépte a 16 500 pontos elemzői küszöböt és 231,74 pontos gyengüléssel zárt. Szakértők szerint a következő napokban már javulás várható a pesti börzén, bár a pozitív elmozdu
Kihúzná a talajt az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) alól az adótörvény tervezett módosítása, amelynek zárószavazását a május 2-án kezdődő héten tartják meg a parlamentben. A Magyar Helsinki Bizottság szerint az Európai Bíróság eljárás alá vonhatja az orszá
Muszatov nagykövet levelet írt a Magyar Nemzetnek. Az írást egy hete, csütörtök délután kapta meg szerkesztőségünk, akkor, amikor az olvasói levelezés oldalát már betördeltük. Mivel az írás tartalma nem kötődött napi eseményhez, a megjelenését a következő
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ne maradjon otthon a napszemüveg. naptej.
Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök.
Nem kérdés, hogy a PSG-vel szemben csúfosan elbukott BL-döntő fájó emlék az Inter futballistái számára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.