Rendszeresen olvasom a Magyar Nemzetet, elsősorban a mai Oroszországgal kapcsolatos írásokat, azonban számos, a lap hasábjain megjelent és második világháború befejezésének 60. évfordulójával foglalkozó cikk arra késztetett, hogy levéllel forduljak a szerkesztőséghez.
A fasizmus felett aratott győzelem évfordulójának a küszöbén nyilvánvaló értetlenséget vált ki egyes írások orientációja. A szerzők kísérletet tesznek arra, hogy átírják a háború történetét, valamilyen módon igazolják az agresszort, és elferdítvén a győztes hatalmak céljait, alábecsüljék a hitleri Németország és csatlósai feletti győzelem jelentőségét. E cikk írói tagadják Magyarország felszabadításának tényét, kijelentvén, hogy a Vörös Hadsereg Magyarországra jövetele csupán azt jelentette, hogy a német megszállást a szovjet megszállás váltotta fel. Olyan adatokat közölnek, hogy 600-700 ezer magyar állampolgárt deportáltak a Szovjetunióba, és írásaikban a szovjet csapatoknak a helyi lakossággal szembeni túlkapásait emelik ki.
Úgy látszik, e cikk szerzőiben egyvalami közös: az, hogy semmibe veszik a valódi történelmi tényeket és dokumentumokat. Szándékosan elhallgatják, hogy mi okozta elsődlegesen Magyarország és az ország lakossága által elszenvedett veszteségeket és nélkülözéseket, vagyis azt, hogy mindennek az oka az volt, hogy a horthysta Magyarország részt vett a Szovjetunió ellen indított hitleri agresszióban és a szövetséges hatalmak ellen folytatott háborúban, de nem elsősorban azért, hogy a kommunizmus ellen harcoljon, hanem azért, hogy érvényesítse területi igényeit, és területeket foglaljon el. E cikkek szerzői teljesen „megfeledkeztek” azokról a bűncselekményekről és rémtettekről, amelyeket a magyar megszálló csapatok, a büntető osztagok és a csendőrség követett el szovjet Ukrajnában és az Oroszországi Föderáció számos megyéiben.
A II. hadsereg szétzúzása a Don-kanyarban arra kényszerítette a magyar uralkodó osztályt, hogy elgondolkozzon az eseményeken. Azonban Horthy és környezete, bár Sztálinhoz fordult, nem tudta kivezetni az országot a háborúból, mint ahogyan ez Olaszországban, Romániában és Finnországban történt. S így Magyarország területe heves harcok színterévé vált.
A Vörös Hadseregre rendkívül nehéz küldetés hárult Magyarország felszabadításában. Szétverte a fasiszta német hadsereget és Szálasi „nemzetvezetőt” követő cinkosait. A szovjet csapatokkal együtt a magyarországi harcokban részt vettek a román és a bolgár hadsereg egységei. Az angol–amerikai légierő bombázta az ipari és közlekedési célpontokat. Így történt valójában Magyarország felszabadítása. Magyarország nem maga vált szabaddá, hanem harcokban szabadították fel, és ezt nem marslakók tették, mint ahogy ezt feltételezni lehetne egyes szerzők megnyilatkozásaiból, hanem a Hitler-ellenes szövetségben harcoló Vörös Hadsereg csapatai szabadították fel az országot. A magyarországi harcokban közel kétszázezer katonát és tisztet vesztettünk el. A német fasizmus és a japán militarizmus elleni világháborúban a szovjet nép több mint 27 millió fiát vesztette el.
A hadifoglyokkal és a Szovjetunióba deportált magyar állampolgárokkal kapcsolatban a következőket szeretném közölni. Az első magyar hadifoglyok 1941 végén jelentek meg a szovjet táborokban. 1945 júliusában a magyar hadifoglyok száma 425 319 volt. Huszonkétezer hadifogoly önként vállalta, hogy a demokratikus magyar hadseregben szolgáljon. 1944–45-ben 31 923 német nemzetiségű (sváb) személyt, közöttük 10 934 nőt deportáltak Magyarországról. 1945 és 1949 között 29 101 személyt engedtek szabadon. 1947 február elsejei adatok szerint megközelítőleg négyezren haltak meg. (Ezek az adatok hamarosan egy közös dokumentumgyűjteményben látnak napvilágot.)
A háromhatalmi teheráni és jaltai konferencia tárgyalta azt a kérdést, hogy a Szovjetunió a Német Birodalomnak és a csatlósainak területéről származó német munkaerőt használhasson fel, és a Hitler-ellenes szövetség angol–amerikai résztvevőinek részéről nem merült fel ellenvetés ezzel kapcsolatban. A jóvátétel egyik formájának tekintették. Országunk romokban hevert, a lakosság hatalmas veszteségeket szenvedett. Munkaerőre volt szükség a Németország és szövetségesei által lerombolt népgazdaság helyreállításához. Összesen 208 239 németet vittek munkára a Szovjetunióba.
Azt az állítást illetően, hogy a Szovjetunió megszállta Magyarországot, meg kell jegyeznem, hogy a Vörös Hadsereg egységei annak során léptek Magyarország területére, hogy folytatták a háborút, amelyet a német fasizmus és csatlósai ellen vívtak, azért, hogy felszabadítsák Európát a barna pestis uralma alól, nem pedig azért, hogy idegen területeket foglaljanak el. A fasiszta erők szétzúzásán kívül az ország felszabadítása azt is jelentette, hogy a Szovjet Hadseregnek és a Szövetséges Ellenőrző Bizottságnak a magyarországi jelenléte az 1947. évi párizsi békeszerződés megkötését megelőzően elősegítette a régi államgépezet lebontását, a háborús bűnösök felelősségre vonását, a fasizmus felszámolását, a zsidóellenes népirtás megszüntetését. Magyarország köztársaság lett, sor került az első szabad parlamenti választásokra, amelyeknek egyáltalán nem a kommunisták lettek a győztesei. Minden további változás a belpolitikai harcok következménye volt.
A Magyarországon állomásozó szovjet csapatoknak az Ausztriával (1955 májusában) megkötött államszerződést megelőző években az volt a feladatuk, hogy biztosítsák az összeköttetést az Ausztriában lévő szovjet hadseregcsoporttal. 1955 májusában Magyarország a Varsói Szerződés tagja lett. Viszont csak 1957-ben írták alá a szovjet csapatok magyarországi tartózkodásának státusáról szóló egyezményt. Egyébként 1958-ban Nyikita Hruscsov felajánlotta Kádár Jánosnak, hogy kivonja csapatainkat Magyarországról úgy, ahogy
ez Romániával kapcsolatban történt. Azonban az MSZMP vezetősége nem fogadta el ezt a javaslatot.
1991-ig tartózkodtak a szovjet csapatok Magyarországon. Úgy vélem, hogy sokéves magyarországi tartózkodásuk révén a magyar kormány jelentős anyagi eszközöket tudott megtakarítani a védelmi kiadások területén. Több tízezer magyar állampolgárnak volt munkahelye a szovjet katonai egységeknél. A szovjet csapatok nem avatkoztak be Magyarország belügyeibe. Egy kivétellel, ami az 1956-os felkelés leverése volt. Ezt a beavatkozást, amely a nemzetközi jog normáinak megsértését jelentette, 1992-ben elítélte az új Oroszország kormánya.
Van még egy kérdés. A Szovjet Hadsereg magyarországi tartózkodásával kapcsolatban egyes szerzők a „megszállás” szót használják, megfeledkezvén a két blokk szembenállásáról, a hidegháborúról. A Déli Hadseregcsoport 14 évvel ezelőtt távozott Magyarországról. Viszont más idegen csapatok mind a mai napig Nyugat-Európában maradtak. Akkor ezeket minek kell tekinteni? Mi a rendeltetésük? Hiszen csak az elkövetkezendő években kerül sor az amerikai katonai jelenlét átrendezésére, de oly módon, hogy az Kelet-Európába kerül át. Mit írnak majd
az újságírók, ha Magyarországnak a NATO kötelékében idegen katonai támaszpontokat kell befogadnia?
Még sok kutatás tárgyát fogja képezni a második világháborúnak és politikai következményeinek története. Számos pontban összefonódik a múlt és a jelen. Az objektív álláspontot képviselő kutatók feladata, hogy kibogozzák ezeket a szálakat. Az orosz–magyar kapcsolatoknak a távoli múltba visszanyúló és valóban, egyszerűnek egyáltalán nem nevezhető története van. Azonban mély meggyőződésem, hogy mindkét országnak és mindkét népnek alapvető érdeke fűződik ahhoz, hogy fejlesszék az egyenjogú és jószomszédi kapcsolatokat. Ezért nekünk nem szabad csak a múltba tekinteni. A történelmi jelentőségű győzelem közelgő májusi évfordulója, amely az emlékezés és megbékélés jegyében zajlik majd, jó alkalom arra, hogy elgondolkozzunk a konstruktív és egyenjogú európai együttműködés fejlesztésének lehetőségeiről.
Remélem, hogy levelemet közölni fogja az önök lapja.
Tisztelettel:
Oroszország magyarországi nagykövete,
V. L. Muszatov
origo.hu
Újabb bukott magyarellenes politikus gyorsítana a balszélen
