Őrizetben a fegyverek elrejtője
Kétszáz üzletember reggelizett tegnap Gyurcsány Ferenccel a húszezer forintért meghirdetett rendezvényen a Kempinski Hotelben. Gyurcsány a tőke segítségét kérte „a kádárista, buta, irigy demagógia” ellen. Szijjártó Péter (Fidesz) szerint az a
Kétszáz üzletember reggelizett tegnap Gyurcsány Ferenccel a húszezer forintért meghirdetett rendezvényen a Kempinski Hotelben. Gyurcsány a tőke segítségét kérte „a kádárista, buta, irigy demagógia” ellen. Szijjártó Péter (Fidesz) szerint az a
Bejegyzés alatt áll a 250 millió forinttal alapított Eco Hungaria TV Rt., amely a nyáron elinduló Gazdasági Televíziót (GTV) működteti majd. A Heti Válasz értesülése szerint a Eco vezérigazgatója Gulyás István, a Hír TV korábbi hírigazgatója lesz.
Először ismerte el tegnap Észak-Korea (KNDK), hogy atomfegyvere van, és egyben bejelentette, hogy többé nem vesz részt a kérdéssel foglalkozó hatoldalú tárgyalásokon.
Izrael lemondta tegnapra tervezett egyeztetését a palesztin tárgyalókkal azt követően, hogy fegyveresek hajnalban gránáttűz alá vettek a Gázai övezetben egy zsidó telepet. Bár a támadásokban senki sem sérült meg, a tűzszünetet követő csodavárás derékba tö
Naponta több ezer szlovák állampolgár lépi át az észak-magyarországi határt, munkahelye felé tartva. Szlovákiában jelenleg közel harmincszázalékos a munkanélküliségi ráta, ám a magyarországi munkavállalás a magasabb minimálbér miatt is vonzó lehet északi
Legkevesebb 3,5 milliárd forintot tervez elkölteni a kormány lakossági tájékoztatásra a 2006-os választásig. A kormányzati kommunikációra fordítható összegből csak januárban 1,725 milliárd forintot Szigetvári Viktor – a miniszterelnök nyilvános szer
A NATO iraki kiképzőmissziójának tartalommal való megtöltése volt a szövetség védelmi minisztereinek nizzai találkozóján a legfőbb téma. Mint kiderült, a 150 fős magyar felajánlás a jelentősebbek közé tartozik – Donald Rumsfeld legnagyobb megelégedé
Drasztikusan csökkenhet a hektáronkénti területalapú támogatás mértéke, ha kiderül, hogy az előzetesen kalkulált mennyiségnél valóban jóval több jogos igény érkezett be a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalba. A szakminisztérium állásfoglalása mára
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az RMDSZ elnöke közösségi oldalán közzétett videóüzenetet.
A lengyel választás üzenete egész Európának szól: a lengyel elnökválasztás nemcsak Lengyelország, hanem egész Európa jövőjét érintette – Bóka János európai ügyekért felelős miniszter.
A SANA szíriai hírügynökség az egészségügyi minisztériumra hivatkozva 52 sebesültről jelentett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.