Leszakadó Magyarország

Jó hír a közép-európai gondolat híveinek: február végén Pozsony ad otthont George Bush és Vlagyimir Putyin találkozójának. Ami azonban jó hír a térség szempontjából, rossz hír nekünk magyaroknak. Budapest – mint lehetséges helyszín – szóba sem került, legalábbis a döntés pillanatában már senkiben nem merült fel, hogy Demszky Gábor roskadozó és rosszkedvű városában rendezzék meg a történelmi találkozót.

Ha valaki tíz évvel ezelőtt járt utoljára Prágában, feltétlenül látogasson el ismét a cseh fővárosba. A tiszta utcákat, a felújított épületeket, a hatalmas zöld területeket nézegetve az emberben csak olyan értelemben ötlik fel a szabad demokraták vezette Budapest, mint valami, ami teljességgel méltatlan az összevetésre. Pozsonyban olyan rekonstrukciós program folyik, amelyre Demszkyék akkor is képtelenek volnának, ha százötven éves hódoltságra rendezkednének be a megsanyargatott magyar fővárosban. Arról nem is beszélve, hogy a Bush–Putyin találkozóra a szlovákok újjávarázsolják a magyar királykoronázásoknak is helyt adó híres vár környezetét, hogy az elnökök megbeszélésére odasereglő világsajtó a lehető legszebb emlékekkel távozzon.

Gyurcsány Ferenc minapi ámokfutását nézve joggal vetődik fel, a szocialista embertípusra jellemző önmenedzselésen kívül a szociálliberálisok tesznek-e egyáltalán bármit is, hogy vonzónak láttassák hazánkat?

A kérdés költői: eszük ágában sincs, sőt minden eszközzel eljellegtelenítik Budapestet. Nem csoda, hogy a bűnös semmittevésből már egyes szocialista politikusoknak is elegük van. Minapi brüsszeli sajtóreggelijén például Baráth Etele fakadt ki indulatosan Demszkyék politikája ellen. Budapestnek alig vannak értékelhető pályázatai, tervei, érvényes projektjei, és ez negatívan hat az egész ország helyzetére – panaszkodott. Szót ejtett arról is, hogy kész tervekkel kellene rendelkezni hidakról, utakról, munkahelyteremtő beruházásokról, arról, miként válhatna Budapest a régió központjává.

Baráth Etelének tökéletesen igaza van, mindössze egyetlen dologban téved. Jelenlegi siralmas állapotában Budapestnek még középtávon sincs esélye semmiféle központi szerepre. Magyarország pozíciója az elmúlt két esztendőben valósággal megrendült a világban, több területen is a térség sereghajtói lettünk, elég csak a makrogazdasági mutatókat tanulmányozni. A legfájóbb az egészben, hogy hazánkat lassan leírják a nemzetközi porondon.

Ha jobban belegondolunk, a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormány idején Magyarország semmilyen világpolitikai rangú eseménynek nem adott otthont. Hol vannak már azok az idők, amikor az EBESZ (akkor még EBEÉ) -konferencián fővárosunkba látogatott a fél világ, s amikor az Orbán-kormány idején NATO-csúcstalálkozót rendeztünk? Gyurcsány Ferencnek egyelőre csak a villámlátogatásáról eltávozó Tony Blair előtti hajbókolás marad, és a remény, hogy tárgyalópartnerei elnézően kezelik botrányos rasszizmusát, arabfóbiáját és antiklerikalizmusát.