Röviden
Nyolcszázezer forintos havi alapbérben részesülnek a reprezentatív vasutas-szakszervezetek első számú vezetői, miközben a mozdonyvezetők legfeljebb 150 ezer forintot keresnek. A vezérigazgató-helyettesek alapbére 1,2 millió forint havonta. A vasúttársaság
Nyolcszázezer forintos havi alapbérben részesülnek a reprezentatív vasutas-szakszervezetek első számú vezetői, miközben a mozdonyvezetők legfeljebb 150 ezer forintot keresnek. A vezérigazgató-helyettesek alapbére 1,2 millió forint havonta. A vasúttársaság
Öt minisztérium és egy piac lángokban állt Bagdad központjában tegnap este. Az iraki fővárosban teljes káosz uralkodik. Fosztogatók garázdálkodnak, főleg a középületek – így a kereskedelmi és az oktatási minisztérium – berendezési tárgyait hor
Elesett tegnap az észak-iraki Kirkuk, a város ellenőrzését kurd fegyveresek vették át. Ugyanakkor amerikai páncélosok behatoltak az ugyancsak észak-iraki Erbílbe, és az iraki erők kiürítették Hanákín városát is, amelyet szintén kurd fegyveresek foglaltak
Az iraki háború kedvezőtlen hatásainak ellensúlyozása, illetve az olcsó jegyeket áruló, „fapados” légitársaságok megjelenése miatt a Malév Rt. is kedvezményeket szeretne kapni a leszállási díjból. A légitársaság a jövő héten tájékoztatja elkép
Miközben az amerikai hadvezetés és a magyar kormány eredményesnek és hasznosnak minősítette a taszári kiképzést, a résztvevők hatalmas fiaskónak tartják. Az észak-iraki türkmének – szemben Juhász Ferenc honvédelmi miniszterrel – úgy tudják, ho
Az arab és iráni televíziós csatornák az iraki háború kitörése óta médiaháborút folytatnak a kurdokkal szemben. Az iraki Kurdisztánból származó tudósításaik a kurdok szerint elfogultak, s úgy vélik: a csatornák célja a térség különböző országaiban élő kur
A Tocsik-saga folytatódik: a holnap kezdődő polgári perben a Fővárosi Bíróságnak (FB) állást kell foglalnia abban, hogy a jogásznőnek kifizetett 804 millió forintos sikerdíj helyett mekkora összeg nem sérti a jó erkölcsöt. A Legfelsőbb Bíróság (LB) ugyani
A hőtechnikailag nagyon leromlott magyarországi lakások pazarló energiafelhasználását tovább növelik a korszerűtlen fűtőberendezések. Rezsink hetven százalékát fűtésre fizetjük.
Józan mérlegelés, a szerencsébe vetett hit, hivatástudat és az a meggyőződés, hogy nincs olyan sztori, amelyért érdemes lenne meghalni – röviden ezek határozzák meg a háborús tudósítók munkáját. Az Irakban folyó hadműveletek első német áldozata mind
A hétfőtől csak zenét sugárzó roma rádió, a Rádió C főszerkesztője, Kerényi György szerint hetvenmillió forintra lenne szükség az adó működtetéséhez és az adósságok rendezéséhez. Teleki László romaügyi államtitkár hatmilliós gyorssegélyt utalt ki a csator
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az Európai Bizottság még reménykedik, hogy megfordítható hazánkban a hangulat, de már szárad a tinta a B és C terv lapjain is, amikkel keresztül kívánják erőltetni a gyorsított csatlakozást.
A kábítószer-kereskedőktől pénzt és fegyvert is lefoglaltak.
A művelet során életét vesztette egy búvár.
Közösen készülnek fel a magyar területvédelmi tartalékosokkal egy jövő évi hadgyakorlatra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.