Moszkva és Washington is erőfeszítéseket kíván tenni az iraki háború kitörése után megromlott kétoldalú viszony helyreállítására – erről tanúskodik Condoleezza Rice amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó moszkvai látogatása is. Újabb tehertételt jelent azonban a közeledésben, hogy a hírek szerint amerikai katonák lőttek a Bagdadot elhagyó orosz diplomaták konvojára. A helyzetet súlyosbítja, hogy az eseményről beszámoló szemtanúk nyilvánvaló szándékosságról beszélnek. Az eset tovább szította Oroszországban az utóbbi időben egyébként is erősen Amerika-ellenessé vált közhangulatot. Ennek legújabb látványos jele, hogy a Kreml-párti Egységes Oroszország és a független szakszervezetek szervezésében mintegy százezren tüntettek tegnap Moszkvában az Egyesült Államok nagykövetsége előtt.
Mintegy 40 percen át szándékosan lőtték, támadták kézigránátokkal az amerikaiak az orosz diplomaták és újságírók autókonvoját, hozta a világ tudomására Vlagyimir Tyitorenko bagdadi orosz nagykövet. Mint elmondta, az incidens helyszínén több amerikai páncélozott járművel, harckocsival és löveggel találták szembe magukat. A nagykövet közölte, amikor meglátták az amerikai harci járműveket, azonnal megálltak és mutogatással próbálták jelezni nekik, hogy diplomaták, s egyértelmű volt, hogy az autókban „külföldiek, és nem arabok” utaznak.
A jó titkosszolgálati kapcsolatokkal rendelkező Nyezaviszimaja Gazeta szerint a CIA-nak és az orosz Külföldi Hírszerző Szolgálatnak az iraki titkosszolgálat archívumáért folytatott harca áll a bagdadi orosz diplomaták autókonvoját ért támadás mögött. Mások szerint az incidenst az váltotta ki, hogy az orosz diplomaták Irakban lelőtt amerikai gépek alkatrészeit vitték magukkal. Mindezt hivatalosan cáfolják, s immár felmerült a véletlen támadás lehetősége is, miután az orosz konvoj eltért az előre megadott útvonaltól. E verzió szerint a konvoj amerikai–iraki tűzharcba keveredett, amelynek végeztével jelent meg az amerikai hadoszlop, s az orosz diplomaták és újságírók csaknem egy órán át várták, amíg elhalad. Az így is árulkodó, hogy megpróbáltak orvosi segítséget kérni, de az amerikaiak ügyet sem vetettek rájuk, majd az egyik katona tüntetően a közeledők felé fordította fegyvere csövét. Később az irakiak nyújtottak segítséget a konvoj rendezéséhez, a kilőtt kerekek cseréjéhez és a sebesültek elszállításához a közeli iraki kórházba, ahol már értesültek az orosz sebesültekről.
Akár így, akár úgy történt, tény, hogy az utóbbi idők legkomolyabb válságát éli át az orosz– amerikai viszony. A helyzet komolyságát jelzi, hogy Condoleezza Rice lényegében eredménytelennek minősített látogatása után a hét végén Putyin elnök Szentpéterváron Gerhard Schröder német kancellárral és Jacques Chirac francia elnökkel egyeztet az Amerikával szemben kialakítandó európai stratégiáról.

Füstös szobák titka – ő küldte Gyurcsánynak a selyemzsinórt