Cserni János munkába állt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Handó Tünde OBH-elnök átvette a korábban Gyurcsány Ferenc mellett kiálló bírót.

2016. 04. 22. 9:25

Bíróként is számos olyan vitatott ítéletet hozott jobboldali újságírók rovására, amelyek nyomán sokan megkérdőjelezték pártatlanságát. Nemzetközi felháborodást váltott ki egyik 2004-es ítélete, amelyben végrehajtandó fogházbüntetéssel sújtotta a Magyar Demokrata főszerkesztőjét, Bencsik Andrást egy Mécs Imre által indított rágalmazási perben. A Legfelsőbb Bíróság (LB) utóbb pénzbüntetésre enyhítette Bencsik büntetését, és kimondta: az első- és másodfokú bíróság több ponton jogszabálysértő döntést hozott. Cserni János az LB döntését törvénysértőnek minősítette – ezért a Magyar Bírói Egyesület etikai eljárásában elmarasztalta, elöljárói pedig eltiltották a médiaügyekben való bíráskodástól. Vihart kavart az az ítélete is, amelyben az SZDSZ-es Wekler Ferenc családjának botrányos ügyeiről írt cikke miatt úgy marasztalta el lapunk akkori főmunkatársát, Torkos Matildot, hogy nem engedte meg a valóság bizonyítását a cikk szerzőjének.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.