Gulyás Gergely lát esélyt arra, hogy kitiltható legyen Soros György

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Szerinte előfordulhat, hogy nem tudja igazolni magyar állampolgárságát.

MTI
2018. 01. 18. 16:05

Azt mondta: a törvényjavaslat lényege, hogy az illegális migrációt, a törvénytelen határátlépést támogató, külföldi forrásokból működő szervezeteknek regisztráltatniuk kell magukat, a tevékenységükről be kell számolniuk, külföldi juttatásaik után bevándorlásfinanszírozási illetéket kell fizetniük, az ebből származó bevételeket pedig a kormány kizárólag határvédelemre fordíthatja.

Emellett – folytatta – a tervezet létrehozza az idegenrendészeti távoltartás intézményét, amely hasonlít a kitiltáshoz, de nem büntetőjogi szankció, és a fő szabály szerint a határsáv nyolc kilométeres körzetében alkalmazható, de harmadik országbeli, nem magyar állampolgárral szemben az ország egész területére kiterjeszthető. Hangsúlyozta: erre kizárólag a bevándorlás okozta válsághelyzet időszakában van lehetőség, és hathavonta jogorvoslattal lehet élni ellene.

Ez az intézmény segít, hogy távol lehessen tartani a határsávtól, illetve adott esetben Magyarország egész területéről azokat, akik az illegális bevándorlás támogatásával a magyar nemzetbiztonságra és a magyar polgárok biztonságára komoly veszélyt jelentenek – szögezte le.

Megjegyezte: az uniós szabályozásban ennél „sokkal durvább gyakorlat” is létezik, például Angliában, ahol a deportation nevű eljárás lehetővé teszi az állampolgárságtól való megfosztást – amit a magyar alkotmány megtilt – és az ország területéről való eltávolítást belügyminiszteri döntéssel.

Kiemelte: a kormánynak mindent meg kell tennie azért, hogy az előző években kialakuló bevándorlási válság lezárulhasson. Eddig kizárólag a nemzeti intézkedések voltak sikeresek, mert Brüsszel a bevándorlást támogatta, az Európai Unió nem szankcionálta az illegális határátlépést, hanem a jogsértőkkel szemben követelt szolidaritást – fogalmazott.

Arra a felvetésre, hogy a TASZ szerint jogellenes és alkotmányellenes lehet a külföldi forrásokra kivetett illeték, a frakcióvezető azt mondta: meghallgatják az érvelést, de nem látnak ilyen aggályt. Illegális tevékenység finanszírozásáról van ugyanis szó, így az ilyen jellegű illeték kiszabása nem ellentétes az alkotmánnyal. Szintén kérdésre megerősítette: a törvénycsomag csak az illegális migrációt támogató szervezetekre vonatkozik, azokra nem, amelyek a tranzitzónához való eljutást és a menekültkérelem jogszerű beadását támogatják, így a Vöröskeresztre sem vonatkozhat a szabályozás.

Gulyás Gergely egy esetleges miniszterelnök-jelölti vitáról szóló kérdésre válaszolva arról is beszélt, nem látszik, hogy lenne kihívó, így ebben a pillanatban nem látja értelmét a vitának.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.