Az új házelnök személyéről konzultált a Fidesz elnöksége
A Fidesz kétnapos, Alcsútdobozon tartott elnökségi ülésén konzultáltak az Országgyűlés új elnökének megválasztásáról – közölte a miniszterelnök szóvivője az MTI-vel pénteken.
A Fidesz kétnapos, Alcsútdobozon tartott elnökségi ülésén konzultáltak az Országgyűlés új elnökének megválasztásáról – közölte a miniszterelnök szóvivője az MTI-vel pénteken.
A kormány idén a szokásos összeg feléből, mintegy 150 millió forintból rendezi meg az augusztus 20-i ünnepségeket – jelentette be a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kormányzati kommunikációért felelős államtitkára a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ed
Országszerte túlnyomóan derült, napos időre számíthatunk, szombaton keleten több, nyugaton kevesebb gomolyfelhővel. Csapadék általában nem lesz, de Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében szombaton egy-egy zápor, zivatar kialakulhat.
A Fidesz kétnapos, Alcsútdobozon tartott elnökségi ülésén konzultáltak az Országgyűlés új elnökének megválasztásáról – közölte a miniszterelnök szóvivője az MTI-vel pénteken.
A kormány idén a szokásos összeg feléből, mintegy 150 millió forintból rendezi meg az augusztus 20-i ünnepségeket – jelentette be a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kormányzati kommunikációért felelős államtitkára a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ed
Országszerte túlnyomóan derült, napos időre számíthatunk, szombaton keleten több, nyugaton kevesebb gomolyfelhővel. Csapadék általában nem lesz, de Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében szombaton egy-egy zápor, zivatar kialakulhat.
Benyújtotta lemondását Cselényi László, a Duna Televízió elnöke – tudta meg pénteken az MTI a televíziót felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumához közeli forrásokból.
Tőkés László az EU-ban továbbra is létező, az új tagokat a régiektől elválasztó „virtuális vasfüggöny” lebontásán dolgozik – mondta az Európai Parlament (EP) nemrégiben megválasztott alelnöke pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten.
Nem távolítja el Hódmezővásárhely honlapjáról az önkormányzat azt a listát, amely azon állampolgárok adatait tartalmazza, akik visszaéltek az általa nyújtott támogatásokkal – tájékoztatta az ügyben vizsgálatot indító adatvédelmi biztost Lázár János polgár
A demokrácia és a jogállamiság győzelmének tartja az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának fideszes elnöke, hogy Sólyom László államfő aláírta az öt elemből álló médiacsomag egyik részét, az alkotmánymódosítást.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) felhívta a szombati homoszexuális-felvonulás szervezőinek figyelmét, hogy a menetben részt vevők magatartása nem lehet közerkölcs- vagy közszeméremsértő – közölte pénteken a Police.hu.
Nem csökkentek a gazdasági, ezen belül a foglalkoztatásbeli különbségek az egyes régiók és területek között az ország európai uniós csatlakozása óta, pedig az elmaradt térségek felzárkóztatása volt az egyik kitűzött cél – közölte Czomba Sándor, a Nemzetga
Az elmúlt napokban több esetben tévesen értelmezte a sajtó a családon belüli öröklési és ajándékozási illeték szabályozását. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a magyar állampolgárok hiteles, pontos és megnyugtató tájékoztatása érdekében szükségesnek lá
Lendvai Ildikó szerint ha civil szervezetek, szakmai körök tudnak olyan főpolgármester-jelöltet állítani, aki mögé a hasonló elveket valló politikusok, pártok is felsorakozhatnak, akkor ez az út még nem zárult le az MSZP számára sem.
Hűtlen kezelés, valamint jogosulatlan gazdasági előny megszerzése miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tettek feljelentést egy 70,5 millió forintos kutatási pályázat kapcsán – értesült az MNO. A feljelentés szerint a pályázat során annak rendelkezés
A Fidesz szerint az elmúlt nyolc évben botrányterület lett a birtokpolitika, amit most gyorsan és hatékonyan kezelni kell. A kormány ezért is nyújtotta be a nemzeti földalapról szóló javaslatot – mondta Győrffy Balázs fideszes parlamenti képviselő pénteki
Van, ahol hat évet kell várnia annak, akit most utalnak ortopédiai műtétre. Kecskeméten jobb a helyzet, novemberben megműthetik, aki júliusban listára kerül.
A Terrorelhárító Központ létrehozásával kapcsolatos feladatok ellátására miniszteri biztosnak nevezte ki Hajdú Jánost Pintér Sándor belügyminiszter – olvasható a Hivatalos Értesítő legfrissebb számában.
Megközelítette a 30 milliárd forintot a lakosság lejárt gázszámlatartozása, több tízezer háztartásnál már kikapcsolták a gázt, a legtöbb nemfizető Kelet- és Észak-Magyarországon, illetve Baranyában van – írta pénteki számában a Népszabadság.
Várhatóan évente kétszer ülésezik majd a határon túli magyarokkal kapcsolatos feladatokat koordináló tárcaközi bizottság, míg a szakértői apparátussal havonta tekintené át az aktuális kérdéseket Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár.
Az Egyesült Államok parti őrsége bejelentette: felfüggesztik annak a két eltűnt magyar fiatalnak a keresését, akik a Delaware folyón elsüllyedt vízibusz fedélzetéről zuhanhattak a vízbe. Közben kiderült, többen szeretnének idő előtt hazautazni a hajóbales
Lukács László országgyűlési képviselőt indítja polgármesterjelöltként a Fidesz–KDNP-pártszövetség az őszi önkormányzati választáson Kiskunhalason. A jelölést maga a polgármesterjelölt közölte csütörtökön, Kiskunhalason tartott sajtótájékoztatóján.
Pénteken országszerte túlnyomóan derült időre számíthatunk, kevés gomolyfelhő lehet csupán. Csapadék nem lesz. Az északi szél helyenként megélénkül.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hivatalokat is megfenyegette.
A kocsiját hátrahagyva gyalog próbált eltűnni, de nem jutott messzire a 35 éves moldvai sofőr.
Böröcz László szerint ez az eset is mutatja, hogy rossz irányba mennek kerületünk dolgai a gyenge városvezetés miatt.
Nehéz lesz majd nem észrevenni.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rehabilitálták azt a püspökladányi fideszes politikust, aki 2014 augusztusában kénytelen volt lemondani alpolgármesteri tisztségéről.
Félmilliárd helyett már 700 milliós csalással gyanúsítják Habony volt ügyvédjét.
Tombol a kettős mérce.
A gálát élőben közvetítette a Duna, az M2 Petőfi TV és a Petőfi Rádió.
Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter számolt be a lehetőségről.
Már hetedik alkalommal vonult végig az 1848 méteres, két méter széles nemzet zászlója az Andrássy úton, hogy a Városligethez érve élő kokárdaként tisztelegjen a magyar hősök szoborcsarnokánál.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.