Az eurót követte a forint
Erősödéssel követte a forint a Bernanke-beszéd hatására emelkedő euróárfolyamot.
Erősödéssel követte a forint a Bernanke-beszéd hatására emelkedő euróárfolyamot.
Oroszország idei első kéthavi aranytermelése 9 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit – az orosz aranytermelők szövetségének hétfői közlése szerint.
A válság ellenére nem tűntek el az euróövezethez csatlakozás mellett szóló érvek Lengyelországban – nyilatkozta Danuta Hübner európai parlamenti képviselő.

A nemzetgazdasági tárca szerint az IMF/EU-megállapodás birtokában lehet a legkedvezőbb feltételeket elérnie Magyarországnak egy devizakötvény-kibocsátáshoz.
A befektetés felét az üzemépítésre, másik felét a gépek beszerzésére fordítja a Henkel Kémiai és Elektrokémiai Felületkezelő Kft.
A Magyar Bankszövetség szerint az árfolyamgát új rendszerébe várhatóan a jogosult ügyfelek 75 százaléka lép be.
Budapest, valamint a magyarországi gyógy- és élményfürdők számítanak a csehek legkedveltebb tavaszi turisztikai célpontjai közé.
Bruttó 4 forinttal emeli a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt.
Nem kell vasútvonalat bezárni – mondta a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Völner Pál, aki szerint az évi tizenkétmilliárd forintos megtakarítást a közösségi közlekedésben így is el lehet érni.
Egyes elemzések a fogyasztói piac kisebb vagy nagyobb mértékű zsugorodásával számoltak, ezekre azonban a január rácáfolt.
Az üzemanyag-vezeték meghibásodása miatt több mint 1200 kocsit hív vissza a Porsche a 911-Carrera-S modellekből.
A Mercedes B osztály előző verziójának platformjára épülő modellt április végén mutatják be a Pekingi Autószalonon egy teljesen új márkanév alatt.
Minden szinten növekszenek a Kínával szembeni kereskedelmi akadályok, ennek fő oka a világgazdaság gyengesége és az egyre növekvő protekcionizmus.
Plenter János közgazdász szerint nincs jogalapja az IMF-nek arra, hogy elodázza a védőhálóról szóló megállapodás megkötésének időpontját.
Idén januárról februárra 323 fővel csökkent, tavaly februárhoz képest viszont 3305 fővel mérséklődött az álláskeresők száma Veszprém megyében.
A kiskereskedelmi forgalom volumene az idén januárban 0,6 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 71,11 pontos csökkenéssel, 19 074,59 ponton nyitott hétfőn.
Nemcsak tápszereket, de prosztatabetegségre és vércukorszint-szabályozásra szolgáló készítményeket is kivontak az év eleje óta a gyógyszergyártók.
Nem változott a forint árfolyama hétfő reggelre, az eurót reggel fél nyolckor 293,21 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben a péntek délutáni 293,26 után.
Túl van a 2010-es mélypontján az ágazat, de tavaly nem történt meg a remélt kilábalás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az adóhivatal idén több mint 5,6 millió adózónak készítette el az személyi jövedelemadó-bevallási tervezetet.
Figyelembe kellene venni a gyermeknevelés költségeit is az öregségi ellátásnál.
Figyelembe kellene venni a gyermeknevelés költségeit is az öregségi ellátásnál.
Az Európai Bizottság versenypolitikai főigazgatóságához is eljutott a ferihegyi földi kiszolgálók kartellügye.
A napokban véget érő fűtési idény alatt rekordalacsony szintre csökkent a gázkészlet. Mindössze egynapnyi fűtőanyag maradt.
Mostani elemzésünkben azt vizsgáljuk, vajon megérte-e a temérdek közpénzt a sportra költeni.
Kampányhajrá egy 700 millió forintos állami támogatásból felújított sportlétesítménnyel.
Ukrajna minden területén tetten érhető a korrupció.
Dobrev Klára és Földi „Juci” azóta mindketten elváltak, és úgy tűnik, igen jó barátnők is lettek.
Elon Musk szerint minden országnak ki kellene lépnie az EU-ból.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.