Rogán titkáránál landolt egy belvárosi lakás

A kabinetminiszter bizalmasa egyébként gyermekének keresztapja is. Az ingatlanvásárláshoz az önkormányzat 27 millió forint kölcsönt nyújtott.

Hava Nikita
2017. 09. 19. 3:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elmúlt néhány évben szinte mindegyik Fidesz vezette budapesti kerületet jellemzett néhány kétes ingatlanügylet, amelyekből kiderült, hogy önkormányzati dolgozóknak vagy adott esetben valamelyik városatya rokonának nagy kedvezménnyel adtak el vagy bérbe önkormányzati tulajdonú lakásokat. A közelmúltban lapunk főleg a budavári önkormányzat ügyeivel  foglalkozott, ahol akár havi 440 forintos négyzetméteráron is bérlakáshoz lehetett jutni. Ugyanakkor mostanra már szinte mindenki megfeledkezett a belváros-lipótvárosi önkormányzati ingatlanok három évvel ezelőtti jóval áron aluli eladásairól. Pedig a 2014-ben az önkormányzati választások után is történtek érdekes dolgok: a belvárosban tulajdonost cserélt egy 131 négyzetméteres, központi helyen fekvő, nem mellesleg műemléki védelem alatt álló, a Mérleg utca 9. szám alatti harmadik emeleten található háromszobás lakás. Az új tulajdonos a sajtóban eddig feltűnést nem keltő Balázs Rita lett. Az általunk lekért földhivatali tulajdoni lap szerint az ingatlan 2015. január elején került teljesen a birtokába. A megvásárláshoz az önkormányzat 27 millió forint kölcsönt nyújtott, amit jelzálogként be is jegyeztek. Balázs Rita akkoriban a szintén nem nagyon ismert Nagy Ádám élettársa volt (azóta már felesége Nagy Ádámnak, és a nevét is Nagy-Balázs Ritára változtatta). A most 29 éves Nagy Ádám évek, pontosabban 2012 óta Rogán Antal – akkoriban V. kerületi fideszes polgármester, jelenleg kabinetminiszter – egyik fontos bizalmi embere és egyben személyi titkára: ő látható azon az Index.hu által készített videón, amelyen a miniszter Kertész Balázs ügyvéd irodájánál üti be a kapukódot. Nagy Ádám később a munkakapcsolaton túl olyan szoros viszonyt alakított ki Rogán Antallal, hogy ő lett a miniszter legkisebb gyerekének keresztapja.

Az ingatlan pontos vételárát nem tudjuk, az önkormányzat lassan egy éve nem válaszol megkeresésünkre. A honlapjukon is megtalálható üvegzsebben pedig ez az adásvétel valamiért nem lett feltüntetve – pedig a kerületnek nyilvánosságra kell hoznia az ötmillió feletti szerződéseket. Az csak a tulajdoni lapon látszik, hogy az említett ingatlan 1991-től 2015-ig a kerület tulajdonában állt, ahogy a házban lévő szinte összes lakás. Az önkormányzat egyik 2008-as értékbecslése a 131 négyzetméteres ingatlant 28 millió forintra taksálta, egy későbbi értékelés pedig már 34 millióra. Az ingatlanhirdetések alapján ma a Mérleg utcai ingatlanok négyzetméterára 900 ezer és egymillió forint között mozog. Egy a környéket jól ismerő ingatlanos szerint „ma legalább 110 millióért tovább is adhatná” ezt a lakást.

Az ingatlant már nem Rogán Antal polgármestersége alatt adta el az V. kerület, hanem utódja, Szentgyörgyvölgyi Péter idején, ám az adásvétel folyamatát még az önkormányzati választás előtt megkezdték. Mint a sajtó többször megszellőztette, Rogán Antal polgármestersége idején az önkormányzat nagyüzemben, évente több tucat ingatlant értékesített harmincszázalékos kedvezménnyel a bérlőknek. Számos ügyletről utóbb kiderült, hogy az új tulajdonos erősen kötődik a kerület vezetéséhez, esetleg Rogán környezetéhez, netán más kapcsolat miatt mondható kormányközelinek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.