A mesekönyvtől a magabiztos megszólalásig – még lehet jelentkezni a Hagyományok Háza képzésére

A jó mesemondó – Kovács Ágnes mesekutató szavait némileg leegyszerűsítve – „szavakkal fest képeket” – ennek a láttató erejű mesemondásnak a hagyományos módszere pedig tanulható, tanítható. A szabad, rögtönző, élőszavas mesemondás nemcsak művészi élményt ad, hanem kiemelten fontos készségeket fejleszt; hozzájárul a magabiztosabb megszólaláshoz, fellépéshez, segíti az előadói, pedagógusi jelenlétet, fejleszti a meggyőző, hiteles kommunikációt is – olyan készségeket, amelyek digitális korunkban is hangsúlyozottan értékesek. Ehhez nyújt nagyszerű lehetőséget az idén 25 éves Hagyományok Háza ősszel induló képzése, mely pedagógusok és közművelődési szakemberek számára kínál elmélyült szakmai és gyakorlati tudást a szövegfolklór tanulásáról és tanításának módszertanáról.

Fotó: Pexels

Veress Attiláné Fabók Katalin tanítóként és népi játszóház-vezetőként hosszú évek óta dolgozik gyerekekkel. A mese mindig is jelen volt a mindennapjaiban.

Az olvasott, dramatizált, élőszóban mondott mese kezdetektől fogva szerves része volt a tanítói munkámnak, szakköri komplex foglalkozásaimnak. Tisztában voltam a mese fontosságával, nélkülözhetetlenségével a tanidőben és azon túl is, de ekkor még a mélyebb ismeretek, tudatos nyelvi eszközök nélkül, a magam ösztönösségével alkalmaztam őket a tanítói-nevelői munkám során.

– fogalmazott Veress Attiláné Fabók Katalin, aki az élőszavas mesemondással azonban egészen más élményt szerzett.

„Iskolai programok szervezésekor több alkalommal is meghívtam élőszavas mesemondókat a közösségünkhöz. Minden alkalommal lenyűgözött az a könnyedség, nyelvi virtuózitás, interakció, humor, mellyel ezek a képzett mesemondók mindenkit odavonzottak a meséhez, ezzel életre szóló élményt szerezve számunkra. Több évig vágyakoztam, hogy eljussak a Hagyományok Háza képzésére, és nagy öröm volt, mikor végre sikerült.”

Kertész Kata egészen más úton jutott el ugyanide. Nem pedagógusként érkezett, hanem művészet- és meseterapeutaként, belsőépítészként, és mindenekelőtt szenvedélyes mesehallgatóként:

„Mióta az eszemet tudom (kb. 3 éves koromtól) elkötelezett mesehallgató és meserajongó vagyok. Ezzel kezdődött és általában ezzel kezdődik minden mesemondó előélete. Szegény Édesanyám nehezen élte meg kielégíthetetlen mesehallgatási vágyam, így egy olyan kompromisszumot kötöttünk, hogy egy este csak három mesét kaphatok.

– mondta a meseterapeuta, aki gyerekként, később anyaként és terapeutaként is mesékkel élt együtt, mégis sokáig úgy gondolta, hogy a mesét csak úgy lehet jól továbbadni, ha egyetlen szót sem változtat rajta.

„...mélyen eltemetve szunnyadt bennem a mesemondó, aki el sem merte volna képzelni, hogy a szent leírt szövegtől el szabad térni akárcsak egyetlen szó erejéig.”

A fordulatot számára az jelentette, amikor először kezdett rendszeresen élőszavas mesemondókat hallgatni. „Ahogy egyre többször volt szerencsém felnőtteket élőszóval mesélni hallani, kinyílt előttem egy újabb csodálatos, mesés világ. Ezt én is szeretném tudni!”

Gánóczy Ferenc magyartanárként egészen más előzményekkel érkezett a képzésre. Bár korábban mondott már verseket és prózát városi rendezvényeken, egyszer egy mesét is előadott – kívülről megtanulva –, a hagyományos élőszavas mesemondással addig nem volt valódi kapcsolata. Ferenc számára a tanfolyam egyik legnagyobb hozadéka az volt, hogy nemcsak a mesemondáshoz, hanem magához a magyar nyelvhez is másként kezdett viszonyulni.

„Nem túlzok, ha azt mondom – engem is nagyon meglepett –, hogy a tanfolyam átformálta a nyelvérzékemet. A legnagyobb kihívás az volt, és most is az – a mesevariánsok hagyományhű egyéniesítése és kiszínezése mellett –, hogy ne úgy beszéljen az ember, ahogy szokott. Biztos vagyok benne, hogy aki elsajátítja ezt a gyakorlatot, jobban fog tudni magyarul, mint előtte. A másik váratlan felismerés az volt, hogy tulajdonképpen egy mozgalomba csöppentem bele, amelyben ugyanazt a munkát folytathatom, amit tanárként és alapítványi munkatársként is végzek: közösségi értéket és tudást adhatok tovább, miközben a felületesség, a sematizmus, a felejtés és az individualizáció ellen dolgozhatok.” – fogalmazott Ferenc, akinél a képzés hatása nem állt meg a személyes fejlődésnél. Rövid idő alatt közösségi kezdeményezéssé is vált.

Karcagon körülbelül kéthavonta Mesekocsmákat tartunk. A visszajelzések nagyon biztatóak, úgy érezzük, ebből még lehet valami, ami felpezsdíti a kisváros kulturális életét. A tanfolyam tehát nemcsak nekem adott lendületet, hanem egy város életének is új lehetőséget nyitott. Már csak több szabadidő kellene a még több készülésre, mesekeresgélésre és gyakorlásra.

Bár egészen más helyről érkeztek, mindhárman hasonló élményt éltek át a Magyar népmese -hagyományos mesemondás. A szövegfolklór tanulása és tanításának módszertana című képzés során. Nem egyszerűen új meséket tanultak, hanem azt is felfedezték, hogy a népmese nem rögzített szöveg, hanem élő műfaj, amely a mesélő és a hallgatók között születik meg újra és újra.

A Hagyományok Háza képzésének egyik legnagyobb erőssége, hogy az elméleti ismereteket intenzív gyakorlati munkával, adatközlő mesemondók technikájának megismerésével kapcsolja össze. Hazánk szerencsés helyzetben van, hiszen számos hagyományőrző mesemondó őrzi még ezt a tudást, hogy csak két nevet említsünk, akik gyakori vendégei a háznak és a képzéseken is találkozhatnak velük a résztvevők: a herencsényi Petrovecz Lászlóné Bartus Teréz, aki édesanyja meséit viszi tovább, és az arlói ifj. Csipkés Vilmos, aki édesapja mesemondói stílusát élteti. 

A tanfolyam során a hallgatók folkloristákkal és tapasztalt kortárs mesemondókkal is együtt dolgoznak, de archív hang- és videófelvételek segítségével is tanulnak majd. A mesemondás művészetének elsajátításában előnyt jelent, ha valaki már foglalkozott bármilyen szóbeli előadói műfajjal, meséléssel pedagógusként vagy közművelődési szakemberként, de fontos kiemelni, hogy ez egyáltalán nem feltétel!

A jelentkezési határidő a képzésre: 2026. július 22. éjfél.