Több feltétele van az államadósság csökkenésének
Kovács Árpád szerint adósságunk tíz-tizenöt éven belül mérséklődhet hatvan százalék alá a GDP-hez képest.
Kovács Árpád szerint adósságunk tíz-tizenöt éven belül mérséklődhet hatvan százalék alá a GDP-hez képest.
Az USA az európai uniós országok felé fordulva növelné kis- és középvállalkozásainak exportját 2014-ig, a célpontok között hazánk is kiemelt helyet kapott.
2012 harmadik negyedévében a külfölddel szembeni nettó finanszírozási képesség 1,336 milliárd eurót (379 milliárd forint) jelent.

Emelte bruttó 3-3 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt.
Megugrott a külföldi – főként osztrák – polgárok termőföld vételére vonatkozó ajánlatainak száma hazánkban – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Budai Gyula.
Franciaországban tizenöt éves csúcsra emelkedett a munkanélküliség novemberben: 3,13 millió állástalant tartottak nyilván novemberben.
Bővíti az ingyenes internetelérésre alkalmas járműveinek körét a MÁV-Start, így évente akár ötvenmillió utas kapcsolódhat majd a világhálóra – ingyen.
Telt házzal üzemelnek az év utolsó napjaiban a szállodák, wellness hotelek a Zala megyei fürdővárosokban.
Legfeljebb az inflációnak megfelelő, háromszázalékos béremelést adhatnak alkalmazottaiknak az állami vállalatok 2013-ban.
Egy új rendelettel némileg szigorította a kormány az épületenergetikai tanúsítási követelményeket.
A válság ellenére sem változtat beruházási tervein az Audi, ahogy fogalmaztak, a lábuk a gázpedálon marad, nincs messze a fellendülés.
Megkezdte működését a Bakonyi Erőmű Zrt. II. számú zagykazettájában a mintegy hétszázmillió forintos beruházással létesített hulladéklerakó.
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján enyhén csökkent a három hónapos diszkont kincstárjegy (dkj) átlaghozama.
A T-Systems Magyarország Zrt. előzetes vitarendezési kérelme miatt az eredetileg csütörtökre tervezett szerződéskötés január 2-ára tolódik.
A kormány szándéka az, hogy az Ibiden Hungary Kft. beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé váljanak.
Az eddig elindított 150 halászati projekt uniós támogatási értéke meghaladja a 7,8 milliárd forintot, ezzel együtt 47 milliárd forintnyi beruházást valósít meg az ágazat.
A kockázati árazások még mindig a piaci szereplők derűlátását tükrözik azzal kapcsolatban, hogy sikerül megállapodni az amerikai államháztartási megszorítások elkerüléséről.
A még mindig bizonytalan európai növekedési kilátások miatt a foglalkoztatás további bővítésében a közfoglalkoztatásnak is szerepet kell vállalnia a következő évben.
Évente 300 millió üvegpalackot használnak fel a hazai bor és pálinka palackozására, ennek túlnyomó része importból származik.
Az új román kormány hatékonyabb adóbehajtással teremtheti elő a forrásokat a tervezett adócsökkentéshez, az országban az adócsalás mértéke az uniós átlag másfélszerese.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az adóhivatal idén több mint 5,6 millió adózónak készítette el az személyi jövedelemadó-bevallási tervezetet.
Figyelembe kellene venni a gyermeknevelés költségeit is az öregségi ellátásnál.
Figyelembe kellene venni a gyermeknevelés költségeit is az öregségi ellátásnál.
Az Európai Bizottság versenypolitikai főigazgatóságához is eljutott a ferihegyi földi kiszolgálók kartellügye.
A napokban véget érő fűtési idény alatt rekordalacsony szintre csökkent a gázkészlet. Mindössze egynapnyi fűtőanyag maradt.
Mostani elemzésünkben azt vizsgáljuk, vajon megérte-e a temérdek közpénzt a sportra költeni.
Kampányhajrá egy 700 millió forintos állami támogatásból felújított sportlétesítménnyel.
Megrendítő videón mutatjuk, ahogy a Tisza Párt elnökének „zápora” leszakította egy üzlet tetejét.
Folyamatosak a helyreállítási munkák.
A hétfőn Magyarországon átvonult, rendkívül erős vihar az elmúlt 30 év legnagyobb kárát okozta az áramhálózaton.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.