
origo.hu
Hatalmas drogfogás – elképesztő módon bukott le a banda
A Hajdú-Bihar megyei M3-as Kht. 300 milliós állami támogatást nyert a közmunkaprogramra még 2004-ben. A kht. nem tudott elszámolni az állami támogatással. A hírTV Célpont című műsorához eljutott többórás hangfelvételen Tóth József, a megyei közgyűlés volt szocialista alelnöke, jelenleg országgyűlési képviselő és a cég vezetői a 30 milliós hiány eltüntetéséről beszélgetnek 3 évvel ezelőtt.
Havonta nyolcezer kilométert utazott a takarítónő
A vezetők a hiányt fiktív számlákkal, például a dolgozók útiköltség-elszámolásának meghamisításával akarták lefedni. Így lehetséges az, hogy a cég takarítónője havi nyolcezer kilométert utazott – papíron. De visszadátumozott vásárlásokkal és papíron megemelt fizetésekkel is kozmetikázták a könyvelést.
A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség is megkapta a hanganyagot. Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt indult nyomozás december 22-én. A hűtlen kezelést 2-8 évig terjedő börtönnel büntetik.
Az ügy főszereplője nem ismerte el, hogy partner lett volna a kht. zűrös ügyeinek elsimításában, a hangfelvételről pedig állítása szerint nem tud, és nem is kívánta meghallgatni.
Az újabb leleplező riportot és a hangfelvétel érdekesebb részleteit péntek este a Célpontban láthatják 21.35-kor.
(hirtv.hu)
Hatalmas drogfogás – elképesztő módon bukott le a banda
Magyar Péter akkora lyukra futott, hogy rögtön bele is zuhant
Most kaptuk a felfoghatatlan hírt: meghalt egy 18 hónapos kisfiú, akit az apja a forró autóban hagyott, amíg ő kocsmázott
Pontot tett a vita végére Putyin: csak egy dolgot követel Ukrajnától
Élet a Marson – drámai bejelentést tett a kutató
Irán pánikban, végkiárusítást tart: az összes olaját ráönti a világra és ez már műholdfelvételeken is látszik
Az Orbán-fóbiás újságíró nagyon csúnyán megbukott, rajta nevet az internet
Vlaszák Géza: Furcsa lesz a jövő ZTE nélkül
Az oroszok elcserélték Iránt Ukrajnára?
Kiderült a súlyos titok: nincs tovább, Magyar Péter sarokba szorult
Beigazolódott a Real Madrid-szurkolók legnagyobb félelme Kylian Mbappéról
A spanyolok nekimentek az UEFA-nak, óriási balhé az Anglia elleni meccsen
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.