A kormánybiztos adót csökkentene, Veres meg nem

A GDP-hez viszonyítva akár 3-4 százalékkal is csökkenthet a feketegazdaság Magyarországon 2008-ban, így mértéke a GDP 13-14 százalékára mérséklődne – mondta Kondorosi Ferenc az Új rend és szabadság programért felelős kormánybiztos. Kondorosi ennek érdekében csökkentené a jövedelemadót, bevezetné az egykulcsos adózást. Veres János viszont korábban kijelentette: nem tartja jó megoldásnak az adók csökkentését.• Egyre több a feketemunkás

MNO
2008. 01. 04. 10:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kondorosi Ferenc elsősorban a gazdasági szervezetek együttműködésében látja a helyzet megoldását, ugyanakkor fontosnak tartja a társadalmi szemléletformálást is. Hangsúlyozta: olyan intézkedéseket kell hozni, amelyek megnehezítik a feketén szerzett pénzek tisztára mosását. Példaként említette, hogy a nagy értékű (3,5-4 millió forint feletti) pénzügyi tranzakciókat csak banki utalással lehetne bonyolítani.

Kondorosi adót csökkentene, Veres meg nem

Kondorosi Ferenc szerint a gazdaság kifehérítése érdekében öt területen van szükség változtatásokra, ezek az adóintézkedések, a pénzügyi eljárások, a munkaügyi és gazdasági szabályozás valamint az adminisztratív intézkedések. A szakember úgy véli, hogy a külföldön már sikerrel alkalmazott intézkedések Magyarországon is előremozdíthatnák a fekete- és a szürkegazdaság elleni küzdelmet. Példaként a általános jövedelemadó csökkentését, az egykulcsos adót és a munkaerőköltségek adóértékének csökkentését hozta.

Veres János pénzügyminiszter korábban a Fidesz új programja kapcsán elmondta: nem hisz abban, hogy ha jelentősen csökkentik az adókat és járulékokat, az önmagában meghozza az adó- és járulékfizetési kedvet és egy csapásra fellendíti a gazdaságot. Veres János arról is beszélt, hogy szem előtt kell tartaniuk a konvergenciaprogramban vállaltakat. Olyan megoldásokat kell választaniuk, amelyek lehetővé teszik mind az egyensúlyjavítást, mint pedig az adóterhek csökkentését.

Kondorosi az ösztönzőkről

A kormánybiztos kitért arra is, hogy az EU-27 legtöbb országában azokat az ösztönzőket erősítik, amelyek a formális gazdaságban való munkavállalást segítik az által, hogy felállítanak nyugdíjalapot és a juttatás szintjét a hivatalos keresethez, illetve a befizetett hozzájárulásokhoz kötik, ezzel megelőzve a szociális biztosítási rendszer megsértését. A legtöbb EU-15 országban az adó- és munkaerőpiaci hatóságok növelték az informális foglalkoztatás ellenőrzését, és együttműködnek egymással.

3700 milliárd fekete pénz

Kondorosi Ferenc ugyancsak együttműködést szorgalmaz az unió tagállamok hatóságai között a nemzetközi társadalombiztosítási befizetésekre a biztosítási csalásokra és a feketemunkára vonatkozóan. A kormánybiztos közölte, hogy becslések szerint 2006-ban a feketegazdaság 3700 milliárd forint volt, ez megfelelt a nyugdíjasok éves járandóságának, vagy az egészségügyi büdzsé éves keretének.

(mti, MNO)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.