Autistáknak épül otthon Miskolcon

Tizenkét autista és értelmi fogyatékosnak épül lakóotthon Miskolcon a Szimbiózis Kiemelten Közhasznú Alapítvány beruházásában, a kivitelezést közbeszerzési pályázaton a Jánosik és Társai Kft. nyerte el – tájékoztatott Jakubinyi László, az alapítvány kuratóriumának elnöke csütörtökön.

MNO
2008. 01. 24. 15:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az alapítvány a szociális tárca pályázatán 77,5 millió forintot nyert a lakóotthon felépítésére, saját és különböző forrásokból, köztük szülők hozzájárulásából majd ugyanennyit tett hozzá – mondta Jakubinyi László. Miskolc diósgyőri városrészében, a Bükk lábánál felépülő létesítmény telkét a városi önkormányzat adományozta az alapítványnak – mondta Szűcs Erika, Miskolc alpolgármestere. Jánosik Lajos, a kivitelező cég igazgatója, a napokban lezárult közbeszerzési pályázat nyertese arról tájékoztatott, hogy a négyhektáros területen 560 négyzetméter alapterületű lakóotthont építenek, a kivitelezés megkezdődött, a műszaki átadás a nyár elejére várható. Jakubinyi László reményei szerint a jövő év elején beköltözhet végleges otthonába a tizenkét autista és értelmi fogyatékos. Miskolcon már működik hasonló lakóotthon – tette hozzá.

Magyarországon mintegy százezer embert érint az autizmus problémája, az ilyen fogyatékossággal élő emberek állapotán javíthat a megfelelő terápia, ezért fontos a korai diagnózis és a speciális ellátás. A tudomány jelenlegi állása szerint a sérülés egész életen át megmarad, de a megfelelő kezelés és képzés nagyon jelentősen javíthat az állapoton. Az alapítvány elnöke szólt arról is, hogy a miskolci lakóotthonban olyan szakemberek felügyelete mellett élnek majd a kezeltek, akik a kommunikációs és a rugalmas gondolkodást, viselkedést lehetővé tevő kézségek fejlesztését tekintik életcéljuknak.

(mti)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.