Az OCÖ aláírásokat gyűjt a Magyar Gárda betiltásáért

Aláírásgyűjtésbe kezd az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) a Magyar Gárda és más félkatonai szervezetek betiltását célzó törvénymódosítás érdekében - jelentette be Kolompár Orbán a Jobbik Magyarországért Mozgalom fővárosi, Villányi úti székháza előtt tartott szerdai sajtótájékoztatóján.

MNO
2008. 01. 23. 14:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A roma szervezet azért tartotta tájékoztatóját a Jobbik székháza előtt, mert a párt és annak elnöke hívta életre azt a szerintük félkatonai szervezetet, amelynek feloszlatását javasolta az ügyészség, illetve amelytől valamennyi közjogi méltóság, pártvezető, kisebbségi politikus elhatárolódott. Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke azt mondta: elfogadhatatlannak tartják, hogy barna és fekete egyenruhás félkatonai alakulatok masírozhatnak Magyarország utcáin, terein, ezért ötvenezer támogató aláírást kívánnak összegyűjteni azzal a céllal, hogy az Országgyűlés az ilyen és hasonló szerveződéseket tiltsa be, illetve létrejöttüket törvénymódosítással akadályozza meg.

Az aláírásgyűjtő íven a következő szöveg szerepel: „támogatom, hogy az Országgyűlés törvényben tiltsa meg a társadalmi szervezeteknek és politikai pártoknak katonai szervezettségű, vagy fegyveres erőszakszervezetre irányuló tulajdonságokkal rendelkező csoportosulások létrehozását, működtetését és támogatását, a politikai, társadalmi szervezetek tagjait a törvény tiltsa le egyenruha, formaruha viselésétől, tevékenységük során a fegyveres erőszakszervezetekre jellemző tulajdonságok gyakorlásától”. Az OCÖ elnöke úgy fogalmazott: „a Magyar Gárda és a Jobbik ámokfutásával a 21. század egyik legszörnyűbb történelme kezdődik”, és senki nem kívánhatja, hogy a II. világháború borzalmait újra átéljük.

Az OCÖ munkatársai a sajtótájékoztatón lágereket ábrázoló archív, nagyméretű képeket tartottak magasra. A roma érdekképviseleti szervezet véleménye szerint a Jobbik megsértette a párttörvényt is, mert folyamatos megnyilvánulásaival félelmet kelt a cigányságban, ezért ügyészégi eljárást, és feloszlatásukat kezdeményezik. A helyszínen kiosztott közleményben emlékeztetnek: a Jobbik alelnöke több tömegdemonstráción is kijelentette, hogy a cigányok nemkívánatos személyek, és véleménye szerint a társadalmi problémák csak kirekesztéssel, szegregációval lehet megakadályozni, ez pedig ellentmond az Országgyűlés, a magyar kormány és a demokratikus társadalom törekvéseinek, az európai uniós alkotmánynak.

Vona Gábor, a Jobbik és a Magyar Gárda elnöke a sajtótájékoztató végén, a székházukból kilépve újságíróknak azt mondta: alkalmatlannak tartják az OCÖ vezetését feladatuk ellátására, és szerintük nem aláírásgyűjtést, hanem érdemi vitát kellene folytatni a cigányság problémájáról, mert a „cigánybűnözés” létezik Magyarországon. Hozzátette: „etnikai bomba ketyeg az országban, és ha nem találunk rá megoldást, újabb áldozatokkal kell szembesülnünk, nekünk, magyar embereknek”. Feloszlatásuk kezdeményezésére reagálva a Jobbik elnöke az MTI-nek kijelentette: tiszta a lelkiismeretük, nem sértettek semmilyen törvényt.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.