Az SZDSZ vidéken próbál építkezni

Az SZDSZ új képviseleti rendszert indít útjára annak érdekében, hogy a 2009-es európai parlamenti és a 2010-es országgyűlési, valamint önkormányzati választásokig sikerüljön megtalálni a megfelelő jelölteket.

MNO
2008. 01. 21. 16:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ezt Kóka János Szekszárdon mondta, ahol nagyon fontosnak nevezte a SZDSZ fővároson kívüli felépítését is. Minden településen képesnek kell lennünk arra, hogy megszólítsuk a választókat – fogalmazott Kóka.

A politikus az elmúlt év fontos eredményeként említette a szocialistákkal kötött megállapodást, illetve az egészségbiztosítási törvény parlamenti elfogadását. Utóbbi kapcsán megjegyezte: a jogszabályt „pontosításokkal, a köztársasági elnök úr javaslatait megfontolva, de lényegében változatlan tartalommal viszik vissza az Országgyűlés elé február 11-én”.

Kóka János szólt a népszavazási kampányban a liberálisok előtt álló feladatokról. Hozzátette: mindhárom felvetett kérdésre részletes választ fognak adni. „Okosan szeretnénk érvelni az általunk képviselt alternatíva mellett” – szögezte le az SZDSZ elnöke.

(mti)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.